Megállt a világ

Leállt a Facebook és az Instagram - kiderült az ok

Magyarországon sem volt elérhető el a szolgáltatás. Szétkonfigurálták saját mérnökei.

2015.01.27 08:18MTI
MTI/Mohai Balázs

Hírügynökségi jelentések a világ több tájáról a Facebook és az Instagram közösségi szolgáltatások leállásáról számoltak be. Magyarországon sem volt elérhető a szolgáltatás.

"Valami probléma lépett fel, dolgozunk rajta és a lehető leghamarabb helyre állítjuk a szolgáltatást" - közölte korábban a Facebook a Reuters hírügynökséggel.

Nem külső támadás, hanem belső hiba okozta a Facebook közel egy órát tartó leállását kedden – jelentette be közleményben a Facebook.

A Facebook közösségi portál szolgáltatása több nemzetközi hírügynökség jelentése szerint a világ számos régiójában közel egy óra időtartamra elérhetetlenné vált kedden. Hasonlóképpen a Facebook tulajdonában lévő Instagram közösségi portál szolgáltatása is.

"(A leállás) nem harmadik félnek tulajdonítható támadás, hanem a konfigurációs rendszerünkben végrehajtott változtatás miatt következett be" – idézi az AP hírügynökség a Facebook közleményét.

A leállás a legnagyobb volt 2010. szeptember 24. óta, amikor két és fél órát szünetelt a Facebook szolgáltatása.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.