Gigabit és csendes üzemmód

Mitől lehet jobb egy nyomtató?

Betesszük a papírt, megnyomjuk a gombot, és nemsokára kész a nyomat - ezt tudják a printerek már évtizedek óta. Mégis, évről évre van hova fejlődni; az új, 2015-ös eszközöknél is számos újdonságról tudunk beszámolni.

2015.01.23 09:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: OKI

Sajtótájékoztatón mutatta be újdonságait az OKI magyarországi képviselete. A japán vállalat egyben beszámolt pénzügyi eredményeiről is - a 2014-es üzleti év háromnegyedénél már sikerült túlszárnyalniuk a 2013-as adatokat, várhatóan a korábbi 36 százalékos (árbevétel szerinti) növekedést hozza majd a magyar leány. Ez mintegy 4,4 millió euró a terv szerint, melyet főként a nyomtatók és a kellékanyagok értékesítéséből, illetve a menedzselt nyomtatási szolgáltatásokból (MPS) hoznak össze.

Megújultak a japánok nyomtatói is, több modell színes érintőkijelzőt kapott, illetve általánosságban elmondható, hogy gyorsabbá váltak, azaz nőtt az egy perc alatt előállított nyomatok száma. A közismerten monokróm nyomtatásban erős vállalat hat új eszköze immár általánosan gigabites hálózat csatlakozással bír, némelyiket Wi-Fi modullal is ellátták.

Megjelent a vállalati szféra számára hasznos secure printing, vagyis a nyomtatási adatok biztonságos kezelése. A 3 GB-os, beépített multimédia-kártya (eMMC) segítségével a nagyobb nyomtatási feladatok feldolgozása, illetve a nagy tárhelyigényű dokumentumok tárolása is megoldott.

Emellett energiahatékonyabbá is váltak a printerek, amit egy csendes üzemmód egészít ki. Utóbbi esetén valamivel lassabb nyomtatási tempó mellett 2 decibellel mérséklődik az általuk generált zaj. Továbbfejlesztett lapkezelés is jellemzi az eszközöket, az eddigi gombos papíradagolást szenzoros technika váltotta fel, automatizálttá téve a folyamatot.

Általánossá vált a mobil eszközökről való nyomtatás lehetősége. Ez azt jelenti, hogy okostelefonról vagy tabletről is lehet nyomtatási feladatot indítani, de támogatja a Google Cloud Print és az Apple Airprint szolgáltatásokat is. Végül említést érdemel az eszközök bemelegedésének gyorsítása: szemben a korábbi, közel fél perces idővel, az újabb változatok akár 17 másodperc alatt is "indulásra kész" állapotba kerülhetnek.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.