Xiaomi, az iPhone-verő?

Az "ismeretlen" kínai mobilmárka lenyom mindenkit

Az Apple-t az Android készülékek fenyegették, melyek közül a dél-koreai Samsung emelkedett ki győztesként. Utóbbi pozícióját a nagyobb kínai márkák, mint a Lenovo vagy a Huawei, veszélyeztetik, de már őket is szorongatja egy itthon viszonylag ismeretlen márka. Tanulja meg kimondani: Hsziaomi!

2015.01.16 09:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: Xiaomi

A fejlődés sosem ér véget, nem szabad még piacvezetőként sem kihagyni - ugye nem kell emlegetnünk a Nokia példáját? Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, hogy a finnek háttérbe szorultak (sőt, most már a Microsoft tulajdonában van a mobiltelefonos részlegük), jött az Apple, és habár őt nem üldözte el senki, először az Android készülékek általánosságban szorították meg, aztán ezek közül a Samsung, majd a kínai gyártók.

Ebben a sorban a legutolsó a Xiaomi (a pinjin írásmód szerint így ejtse: Hsziaomi), mely főként a távol-keleten, elsősorban Kínában ismert. Ott viszont nagyon népszerű, amit jól mutat 1 milliárdos tőkeemelése és ezzel 45 milliárd dollárra becsült cégértéke. Nos, a kínaiak nemrég bejelentették az 5,7 colos méretű Mi Note okostelefonjukat.

A karcállóságról gondoskodó Gorilla Glass 3-mal ellátott új széria icike-picikével 7 milliméter alá csúszott be vastagság tekintetében, és - legalábbis modern okostelefonok között - túlságosan nehéznek sem mondható: 161 grammos tömeggel bír. Számos változatban kínálja készülékét a Xiaomi; az alap(!) változat január 27-én debütál Kínában, 1080p felbontású kijelzővel, 2,5 GHz-es négymagos processzorral, 3GB-nyi RAM-mal, 13/4 megapixeles hátlapi/előlapi kamerákkal és a rizs hazájában nagyon népszerű két-SIM-es kialakítással.

Ezzel szemben a legerősebb, márciusban megjelenő modell már quad HD felbontással (2.560x1440 pixel) bír, 2 GHz-es, nyolcmagos Snapdragon 810 processzor dolgozik benne, melyet 4 GB-nyi RAM szolgál ki. A grafikus számítási teljesítményről az Adreno 430 GPU gondoskodik, de tárterületnek sem lesznek híján használói: a Xiaomi 64 GB-nyit pakolt bele. Ez a változat 3300 jüanba (valamivel több mint 140 ezer forintba) kerül majd, míg az alapváltozat ára 2300 jüan (100 ezer forint) lesz.

Noha ezek közel sem mondhatók olcsónak, az általuk kínált teljesítmény alapján vele egy kategóriába tartozó riválisokhoz képest alacsonyabb árcédulákat jelentenek. Azt, hogy mikor lesznek Kínán kívül kaphatóak, egyelőre nem tudni, de mivel a Xiaomi elég komoly, "világra törő" terveket dédelget, várhatóan a világ más részein is meg fognak jelenni majd a típusok.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.