Elfogadná, ha ingyen adnák?

Már kapható a szagos tévé!

Nem csak képet és hangot szolgáltat a nézőnek, hanem illatokat és szagokat is képes kibocsátani, hogy még inkább beleélhessük magunkat a filmekbe. Kattintás előtt tippeljen, mennyibe kerül!

2014.12.04 07:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
freedigitalphotos Naypong

Mióta csak megszületett a filmipar, azóta álmodoznak a szagos tévéről a televíziózásban érdekelt mérnökök. Noha már hosszú évek óta lehetőség lenne egy ilyen eszköz létrehozására (hiszen illat-patronokkal feltölteni egy eszközt nem lehetetlen feladat), ám annak elfogadható áron való piacradobása mindmáig várat magára. Azaz, csak váratott!

Egy dél-koreai startup ugyanis bejelentette, hogy megszületett a megoldás. Az Aromajoin rendszer kibocsátó eszköze a nyomtatóknál használt tonerekhez hasonló kazettákat alkalmaz, melyekbe illatmolekulákat sűrítettek. Egy-egy szaglöket három másodpercnyi kibocsátást jelent, ilyen tempóval pedig 45 ezer használatra elég az eltárolt illatanyag. Ennyi persze nem lenne elegendő a megfelelő élmény eléréséhez: az Aromajoin szoftveresen szinkronizálja magát a képernyőn látottakhoz; a hangsávok szerkesztéséhez hasonlóan "szagsávok" is hozzáadhatók egy-egy filmhez.

És hogy eddig mennyit adtak el belőle? Nos, tülekedés nincsen érte, mindösszesen 30 darab lelt gazdára. Persze ez annyira nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy meglehetősen borsos áron kerül forgalomba: nagyjából 2550 dollárért (körülbelül 600 ezer forintért) lehet megvásárolni az Aromajoin eszközét, és ehhez még tévét is kell venni ugyebár.

Mindazonáltal az első bemutatók szerint egészen használhatóan működik. A beszámolók szerint sosem túl tolakodóak az illatok/szagok, a különböző aromák közötti váltás pedig gördülékenyen, orrot nem zavaróan következik be. Igaz, a demonstrációk során nem a disznótartás rejtelmeiről készített dokumentumfilmeket mutattak be, hanem különböző parfümreklámokat vetítettek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.