Sok mindenre használhatóak lennének

Robotok küzdenek az ebola ellen

Néhány hónapon belül leszállítják a kutatók azokat az eszközöket, amikkel hatékonyan lesznek képesek felvenni a harcot az Nyugat-Afrikában kitört ebola-járvánnyal.

2014.11.22 17:00ma.hu

Az amerikai mérnökök mintegy két hete ültek össze az egészségügyi dolgozókkal, hogy közösen fejlesszenek ki olyan eszközöket, melyek segíthetnek az ebola, illetve más hasonló járványok elleni harcban.

A robotika szakértői például olyan robotokat küldhetnek a segélyhelyekre vagy klinikákra, amik folyamatos kapcsolatot képesek biztosítani az ott dolgozó egészségügyisekkel. Persze még meg kell oldaniuk a kiképzés, a wi-fi kapcsolat, illetve a robotakkumulátor töltésének kérdését.

Taskid Padir professzor szerint kiváló ötlet volt a két csoport közös ötletelése, mert így a mérnökök első kézből tudhatták meg, mire van szükségük a helyszínen dolgozóknak, illetve milyen környezeti hatásokat kell figyelembe venniük.

Mint elmondta, a robotika szakértőit régóta foglalkoztatja a kérdés, miképpen segíthet a tudományág a járvány sújtotta területeken, de arra hamar rájöttek, hogy nem elegendő megalkotni egy könnyen szállítható és munkára fogható robotot, mert minden ilyen terület más típusú eszközöket igényel.

Forrás: Wikipedia

Remek megoldást jelentene például azt egyik nagyvállalat robotautója, ami képes lenne fertőzött anyagokat vagy betegeket szállítani, esetleg utánpótlást vinni a klinikákra.

Persze a dolgot nehezíti, hogy ezeknek az eszközöknek a használatát erősen szabályozzák, az USA Nemzetközi Fejlesztési Hatóságának mindent jóvá kell hagynia. A szervezet december 1-ig várja a javaslatokat, a döntés után talán már a jövő év elején kezdhetik szállítani a robotokat Nyugat-Afrikába.

Bár jelen pillanatban az ebola elleni harc élvez prioritást, a kutatók már dolgoznak egy olyan nagyszabású, komplex rendszer megalkotásán, amit egy esetleges jövőben kitörő járvány esetén azonnal csatasorba állíthatnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.