Vannak, akik alszanak éjszaka

Ahol éjszaka igenis alszik az internet

A Föld országainak jó részében mindig forróak a "vonalak" - sokan még késő éjszakai, kora hajnali időpontokban is interneteznek. Néhány helyen azonban a Nap lebukásával kies pusztasággá válik a kibertér is...

2014.10.22 15:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu

Természetesen New York városa sosem alszik, és ez ebben a tekintetben igaz az Egyesült Államok összes nagyvárosára, Dél-Afrikára és Nyugat-Európára is. A dél-kaliforniai Viterbi School of Engineering által megjelentetett tanulmány szerint azonban sok olyan hely található a Földön, a Nap lebukásával kies pusztasággá válik a kibertér is. Például Örményországban, Grúziában és Fehéroroszországban a természetes fény távozásával az internetezők zöme is eltűnik.

Az iskola Információtudományi Intézetének három kutatója - Lin Quan, John Heidemann és Yuri Pradkin - internethasználati mintákat vizsgált. Átlagosan 3,7 millió IP-címet pingeltek minden 11 percben, ezzel a világ megközelítőleg 4 milliárd IPv4 címének negyedét érték el. Ennek révén rajzolódott ki az alábbi térkép (a piros szín az átlagosnál aktívabb, a kék az átlaghoz képest kisebb arányú internetezést mutatja):



Az így kapott adatból több következtetést is le lehetett vonni. Egyrészt a nemzeti össztermék korrelálni látszik az internethasználattal - ahol magasabb a GDP, ott éjjel is sokan lógnak a neten. Ez annyira nem is meglepő, hiszen a fejlettebb országokban mára általánossá vált a szélessávú, folyamatos elérést biztosító otthoni internethozzáférés.

Másrészt azon területeken is megfigyelték nappalok-éjszakák kimutathatóságát, ahol igyekeznek energiatakarékosan élni. Az eszközök nap végi lekapcsolásának gyakorisága - szintén nem meglepő módon - összefügg a kisebb éjszakai internetezési hajlandósággal.

De mire is lehet jó egy, a fenti adatokból előálló térkép? Például segíthet feltárni a hálózati anomáliákat. Egyes helyeken ugyanis nem azért esik drámaian az internetezők száma estére, mert hiba van a rendszerben, hanem egyszerűen ez a helyi szokás.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.