Ideg, idő és pénz

Attól, hogy a Vodafone-t durván megbírságolták, az ügyfeleknek még nem lesz jobb... sőt!

A Gazdasági Versenyhivatal 110.000.000 Ft bíráságot szabott ki a Vodafone-ra, mert megtévesztette a fogyasztókat. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy automatikusan járna az ügyfeleknek kártalanítás. Ehhez perelni kellene minden egyes megtévesztett fogyasztónak.

2014.10.10 08:57ma.hu

Mint ismeretes, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. (Vodafone) 2012. november 1. és 2013. március 1. között a Vodafone RED VitaMAX tarifacsomag népszerűsítése során – lényeges információ elhallgatásával – megtévesztette a fogyasztókat, ezért a GVH 110.000.000 Ft bíráságot szabott ki a vállalkozásra. A bírság összegének megállapításakor a GVH súlyosító tényezőként értékelte többek között azt, hogy a jogsértés országos kereskedelmi csatornákon keresztül a fogyasztók széles körét elérte. Szintén súlyosító körülményként vette figyelembe a GVH, hogy csak az elmúlt 5 évben nyolc alkalommal megállapította, hogy a vállalkozás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete utána járt annak, hogy milyen következményei vannak a gigabírságnak.

Gondolovics Katalin, a Versenyhivatal sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint „A Gazdasági Versenyhivatal marasztaló döntése önmagában nem jelenti azt, hogy a károsult fogyasztók kártérítést kapnak. Egyedi sérelmeket esetén a fogyasztó kártérítési igényét polgári ügyekben eljáró bíróság előtt érvényesítheti.”

Ráadásul a Vodafone a Gazdasági Versenyhivatal határozatával szemben a kézhezvételtől számított 30 napon belül bírósági felülvizsgálatot kezdeményezhet.

A bírósági eljárást megelőzően, törvényben meghatározott esetekben békéltető testülethez lehet fordulni ebben az ügyben is. Azonban a GVH jelen határozata önmagában nem alapozza meg a fogyasztói jogvita békéltetői eljárás keretében történő, a fogyasztó számára kedvező kimenetelű, bírósági eljáráson kívüli rendezését. Tehát önmagában ez a döntés még nem garantálja, hogy a fogyasztó számára kedvezően zárul egy békéltető testületi vagy akár bírósági eljárás.

A fentiek szerint nem éri meg kártérítési igénnyel előállni, mert csak időnk és pénzünk menne rá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.