Kelendő az iOS 8

Már megint lenyomta az Apple a Microsoftot

Hálaimát rebegne Redmond, ha akár csak a felét is tudná hozni annak, amit az almás cég produkált.

2014.09.24 15:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: Wikipedia

Noha nem zökkenőmentes az iOS 8-ra átállás, az Apple új operációs rendszere eddig - legalábbis a számok alapján - sikertörténet. A hét elején jelentette be a Steve Jobs alapította vállalat, hogy a cég mobilappokat kínáló alkalmazásboltjának látogatói közül majdnem minden második már az új platformot használta. Egészen pontosan az App Store-ba bekukkantók gépei 46 százalékán iOS 8 futott (49 százalékukon iOS 7-et, 5 százalékukon pedig "korábbi" operációs rendszert mutatott a statisztika).

Valószínűleg igencsak örülne a Microsoft egy ilyen váltási ütemnek; a redmondi cég Windows XP-je szinten kiirthatatlan, pedig már jócskán elavult. A hivatalos terméktámogatásban jó ideje nem részesülő platform annyira jól sikerült, és annyira megfelel még mindig sokak igényeinek, hogy eszük ágában sincsen váltani az újabb verziókra. Nyilván közrejátszik ebben az is, hogy - szemben az Apple üzletpolitikájával - a Microsoft minden új Windows-ért licencdíjat kér (igaz, az upgrade olcsóbb, mint a teljes változat beszerzése).

Ennek hátrányait felismerve döntött nemrég úgy Redmond, hogy a Windows 9-cel áttér az almás cég gyakorlatára. Azaz folyamatosan jönnek majd ki a frissítések a platformhoz, a nagyobb verzióváltások pedig azok számára, akik az eredeti programmal rendelkeznek, ingyen elérhető lesz.

Nyolcadik generáció
Múlt hét szerdán mutatkozott be az iOS 8, mely számos korábbi funkció frissítése mellett néhány újdonságot is hozott magával. Ilyen például az Apple Pay, az új, prediktív billentyűzetapp, az új fényképszerkesztő képességek vagy a Health app.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.