Gázai konfliktus

A virtuális világban is összecsap a Hamász és Izrael

A Gázai övezetben kialakult fegyveres konfliktussal párhuzamosan a közösségi média felületein is folyamatos harc folyik Izrael és a Hamász radikális palesztin szervezet között.

2014.07.20 01:30MTI
Forrás: Wikipedia

A Twitter, Youtube vagy Facebook közösségi oldalakat elárasztották a gázai helyzettel foglalkozó képek, videók és szöveges üzenetek. Mind az izraeli hadsereg, mind a Hamász katonai szárnya igyekszik kifinomult módszerekkel és technikákkal a világhálón is felépíteni támogatói bázisát. Mindkét oldal igyekszik infografikákkal, táblázatokkal, képekkel illusztrálni az események általuk felépített narratíváját, és cáfolni a másik fél állításait.

Philip Howard, a Közép-Európai Egyetem és a Washington Egyetem professzora úgy véli, mind a Hamász, mind Izrael tudja, hogy széles körben - elsősorban a tengerentúlon - figyelemmel kísérik internetes tevékenységüket. "A közönség stratégiailag legfontosabb részét azok az újságírók képezik, akik követik a Twitter-oldalukat. Tisztában vannak azzal, hogy egy jól elhelyezett tweet segíthet a sajtómegjelenések alakításában" - tette hozzá.

A kutató megjegyezte, a Hamász két okból sajátította el a közösségi média professzionális használatát. Egyrészt így próbálják elérni a nyugati államok vezetőit és újságíróit, másrészt igyekeznek azokat a fiatal palesztinokat megnyerni, akik nem a Hamászt vagy a Palesztin Hatóságot tartják a legmegfelelőbb politikai választásnak.

Izrael néhány nappal ezelőtt indította el Erős Szikla fedőnevű hadműveletét a Gázai övezet iszlamista erői ellen. Az izraeli hadsereg azóta naponta többször frissíti Twitter-oldalát, és elmondása szerint valós időben látja el információkkal az olvasókat. Például olyan rövid szöveges üzenetek segítségével számol be a Gázából kilőtt rakétákról, és az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszer működéséről, mint a következő: "A Vaskupola éppen most hárított el hét rakétát Askelon felett". "Rocket Counter" néven az izraeli hadsereg folyamatosan megjelenteti Twitter-oldalán azt is, hogy az offenzíva elindítása óta összesen hány rakétát lőttek ki.

A Hamász fegyveres szárnya, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádok angol nyelvű Twitter-oldalán - az izraeli hadsereg online tevékenységének mintegy tükörképeként - ugyancsak folyamatosan frissíti az izraeli légicsapások palesztin áldozatairól szóló információkat, kiáll a Hamász tettei mellett, és szívszorító üzenetekkel érzékelteti a palesztin civilek mostoha sorsát.

Az izraeli hadsereg blogján egy olyan mobiltelefonos alkalmazás letöltését tette elérhetővé, amelynek segítségével bárki "elképzelheti", milyen lenne, ha a Hamász az ő hazájában tevékenykedne, és rakétákkal lőné a szülővárosát. Honlapján olyan térképek tekinthetőek meg, amelyeken például az Egyesült Államok és Nagy-Britannia területére "helyezték rá" a Gázai övezetet. Jeruzsálem így próbálja illusztrálni azt a nemzetbiztonsági fenyegetést, amelyet a palesztin térség jelent.

Az izraeli hatóságok még a 2014-es labdarúgó világbajnokságot is igyekeztek felhasználni arra, hogy annak segítségével saját szemszögükből világítsák meg az izraeli-palesztin konfliktust. A német-argentin vb-döntő előtt a hadsereg a Twitter-oldalán többször közzétette, hány rakétát lőtt ki a Hamász a sportesemény kezdete óta, és arra buzdította olvasóit, terjesszék ezt az információt.

A Hamász jobbára képes üzeneteket helyez el Twitter-oldalán, és nagy számban közöl képeket olyan emberek vérbefagyott holttesteiről, akik állításai szerint az izraeli légicsapásokban vesztették életüket. Néhány fénykép hitelességével azonban korábban komoly aggályok merültek fel: a BBC egyik korábbi elemzése rámutatott, hogy néhány felvétel 2009-ből származik, míg továbbiak a szíriai vagy az iraki konfliktus eseményeit ábrázolják.

A palesztin szervezethez hasonlóan az izraeli hadsereg is aktívan közöl fényképeket a Flickr képmegosztó oldalon: a legutóbb közzétett felvételeken az látható, ahogy izraeli civilek és katonák megpróbálnak menedéket találni a Gázából kilőtt rakéták elől.

Az izraeli hadsereg "15 másodperc: nem elég idő" címmel még egy olyan videót is közzétett a YouTube-on, amely bemutatja, hogy kétszáz métert sem képesek megtenni hivatásos futók tizenöt másodperc alatt - szerintük ugyanis ennyi idő áll az izraeli civilek rendelkezésére, hogy fedezékbe húzódjanak a palesztin rakétatámadások idején.

A Hamász megfélemlítésre is használja a közösségi médiát. Nemrég a palesztin szervezetnek dolgozó hackerek például feltörték az izraeli Domino Pizza Facebook-oldalát, ahol angol, arab és héber nyelvű üzenetben közölték, hogy kétezer rakétát fognak szórni több izraeli városra. Az izraeli katonaság viszont a közösségi felületeken próbál figyelmeztetni a támadásokra. A hadsereg Twitter-oldalán nemrég ezt írták: "Azért, hogy értesítsük a civileket a közelgő csapásról, röplapokat terjesztünk, személyes telefonhívásokat kezdeményezünk, és SMS-üzeneteket küldünk. Vajon hány hadsereg tesz így?"

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.