Mezőgazdasági tudásközpont

Mit keres a Big Data a mezőgazdaságban?

Olyan környezetben, mint a mezőgazdasági termelés, különösen nagy eredményeket lehet elérni egy hatékony információs rendszerrel, mivel a rendelkezésre álló tudás kihasználása nehézkes.

2014.04.19 10:45MTI
Freedigitalphotos mack2happy

Mezőgazdasági tudásközpont létrehozását célzó kutatást indított a Hewlett-Packard Informatikai Kft., a Széchenyi István Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI), és az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft., a projekthez a konzorcium több mint 2 milliárd forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán - közölték a résztvevők az MTI-vel.

A projekt teljes költségvetése közel 2,4 milliárd forint.

A mezőgazdasági tudásközpont és döntéstámogató rendszer megvalósítása idén januárban indult, és várhatóan 2017 végéig valósul meg.

A közlemény szerint a projekt célja egy széleskörű tudásbázis létrehozása a "Big Data" elemző rendszer mezőgazdasági területre történő implementálásával, amely szolgáltatásként, illetve tudástárként a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt segítségére lesz az agrárszféra egyes szereplőinek.

A különböző forrásokban fellelhető szöveges információk, illetve a szenzorrendszerekből kapható hatalmas adatmennyiségek hatékony felhasználása az üzleti döntésekben kulcskérdés a versenyképesség szempontjából.

Egy olyan környezetben, mint a mezőgazdasági termelés, különösen nagy eredményeket lehet elérni egy hatékony információs rendszerrel, mivel a rendelkezésre álló tudás kihasználása nehézkes - közölték.

A kutatás során az ország területén elszórtan ezer szenzoregységet helyeznek ki, s az adatokból, illetve az adatbázisokból és több egyéb nemzetközi, a témához közvetve kapcsolódó nyílt tudásbázis segítségével kifejlesztenek egy komplex elemző, előrejelző és döntéstámogató megoldást.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.