Rácsok kerülnek az ablakra

Börtön lehet a Windows screenshotokból

Már nem a Microsoftnál dolgozik, sőt, hamarosan semmit se dolgozhat. Ugyanis elkapták.

2014.03.20 14:15Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Alex Kibkalo

Naponta tízezrek lopják el a Windows-t, kalózkodva a Microsoft operációs rendszerével, miért érdemel akkor hát említést Alex Kibkalo esete? Azért, mert a redmondi óriásnál korábban vezető mérnöki pozícióban dolgozó, nemrég pedig még a 5nine Software-nél termékfejlesztési igazgatóként tevékenykedő férfi nem egyszerűen a szoftvert tulajdonította el, hanem ipari kémkedést hajtott végre (legalábbis volt munkaadója szerint). Azaz, miközben a Microsoftnak dolgozott, a vállalat jogvédett tulajdonát, a szoftver kódjának egyes részeit külső félnek adta át.

Tegnap tartóztatták le az orosz származású, a Microsoft libanoni részlegénél dolgozó Kibkalo-t, azzal vádolva, hogy egy meg nem nevezett bloggernek többek között Windows 8-at érintő jogvédett információkat adott át. A Microsoft saját vizsgálódása során fedezte fel, hogy a férfi a Windows 8 RT szoftverfrissítésének kiadás előtti változatait és a Microsoft Activation Server Software Development Kitjét (SDK) töltötte fel saját Windows Live SkyDrive accountjára, melyhez aztán a bloggernek elérhetőséget biztosított. Utóbbi nem volt rest és azonnal nyilvánosságra is hozott néhány screenshotot a még kiadásra váró operációs rendszerről a Microsoft blogger közössége számára. Emellett saját weboldalán és Twitteren is közzétett ezt-azt, amivel kiváltotta Redmond haragját.

Ezzel párhuzamosan azt sem ártotta megjegyezni a szoftveróriás, hogy Kibkalo hét éve dolgozott már a Microsoftnak, amikor 2012-ben negatív értékelést kapott. Annak fennmaradása esetén elbocsátását is kilátásba helyezték, amit saját felmondásával előzött meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.