Hibás, átgondolatlan előterjesztések

Így vagy úgy, de az internetező polgárokat csak megadóztatják valahogy

A burkolt internetadó bevezetése egy nagyon rossz gyakorlatot teremtene, ezért a Fidesz felszólítja a Kormányt, hogy vonja vissza újabb hibás javaslatát! A szolgáltatókat, cégeket és a civil szervezeteket pedig tisztelettel arra kérik, hogy maradjanak az internetezők pártján, és ne asszisztáljanak a burkolt internetadó bevezetéséhez.

2008.05.09 08:53OS

Miközben érdemi kormányzás már régóta nem folyik Magyarországon, addig az a kevés előterjesztés, ami az Országgyűlés elé kerül, hibás, átgondolatlan, és nem az emberek érdekeit szolgálja. Ennek iskolapéldája az internetadó kérdése, ami az MSZP ötleteként látott napvilágot. A civil szervezetek, a média és a politikai pártok nyomására úgy tűnik, hogy az internetadót tartalmazó tervezet lekerült a napirendről.

Úgy látjuk azonban, hogy az MSZP és Hiller István miniszter úr eldöntötte: így vagy úgy, de az internetező polgárokat csak megadóztatják valahogy. Ilyen módon alakulhatott úgy a helyzet, hogy a régi idők mintájára a Nemzeti Kulturális Alap támogatását a tárca „
lehetővé teszi” a cégek számára, mint arról az egyik internetes portál hírt is adott a közelmúltban. A hírportál birtokába került dokumentum szerint az elbukott internetadóból várt összeget úgy kívánják pótolni, hogy a szolgáltatók számára felkínálják a lehetőséget: bevételükből támogassák a kultúrát.

Többször leszögeztük már: természetesen mind a Fidesz, mind annak Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportja támogatja a kultúrát, de azt nem tartjuk elfogadhatónak, ha az egy másik kultúra, az internet rovására történik. Az internet a szabadság világa, 2008 az e-befogadás éve, a világ szerencsére abba az irányba halad, hogy az internet mindenki számára korlátozás nélkül legyen elérhető. Miért éppen Magyarország menne másfelé? Nevezzük nevén a gyermeket: a mostani tervezet egy burkolt internetadó. A szolgáltatók, a különböző cégek számára most régi technikával „
kötelezően ajánlottá” tennék a befizetést, amit ők idővel - még akkor is, ha most mást mondanak - az internetező honfitársainkkal fognak megfizettetni. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség számára ez elfogadhatatlan, nem támogatjuk sem az eljárást, sem az irányt, mert a végén majd a netezőkön csattan az ostor.

A burkolt internetadó bevezetése egy nagyon rossz gyakorlatot teremtene, ezért felszólítjuk a Kormányt, hogy vonja vissza újabb hibás javaslatát! A szolgáltatókat, cégeket és a civil szervezeteket pedig tisztelettel arra kérjük, hogy maradjanak az internetezők pártján, és ne asszisztáljanak a burkolt internetadó bevezetéséhez.

Dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő,
a Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának vezetője 


Kiemelt hozzászólások:


KelEmen2008.05.09 12:34
Erre van egy jó mondás. Hát a kis f@szom nem kellene?
4Ever2008.05.09 12:28
Hogy ott b@sszák meg, most is fizetek utána 20% áfát!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.