Blokkolásra köteleztek egyes netszolgáltatókat

A Pirate Bay-nek annyi?

A holland bíróság az ország két legnagyobb internet-szolgáltatóját kötelezte a The Pirate Bay oldalhoz történő előfizetői hozzáférés blokkolására.

2012.01.14 14:33ma.hu

A TorrentFreak beszámolója szerint a holland jogvédő szervezet, a BREIN 2010-ben indított bírósági eljárást az ország legnagyobb internet-szolgáltatója, a Ziggo ellen, kérve a testületet, hogy szólítsa fel a szolgáltatót a The Pirate Bay kalózoldal blokkolására. A Ziggo saját helyzetét erősítendő legnagyobb riválisát, az XS4ALL nevű netszolgáltatót is bevonta az ügybe, remélve, hogy partnerségük révén javukra dönt a bíróság – írja a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület, a HENT.

Az elsődleges bírói döntés valóban elutasította a BREIN kérelmét, a jogvédők azonban fellebbeztek az ügyben. A hágai bíróság előtt azzal érveltek, hogy a szolgáltatók számára nem lenne megterhelő egy ilyen típusú blokkolás elindítása, ráadásul akadályozná a jogsértéseket. A Ziggo és az XS4ALL ezzel szemben úgy látta, a teljes körű blokkolás indokolatlanul szigorú szankció, emellett pedig rendszerük biztonságát is veszélyezteti.

A bíróság a napokban meghozott ítéletében a BREIN javára döntött, elfogadva azt az adatot, amely szerint a Ziggo előfizetőinek 30, a XS4ALL előfizetőinek 4,5 százaléka látogatja a The Pirate Bay oldalát. A bíróság hangsúlyozta, bár a holland jogszabályok szerint a szerzői jog által védett tartalom letöltése legális, a BitTorrent rendszer kétirányú megosztási struktúrájára való tekintettel, elfogadható az az állítás, hogy az oldal látogatói jelentős arányban kalózkodnak.

Az ítélet kitért arra is, a netszolgáltatók blokkolási kötelezettsége megerősít egy, az amszterdami bírság által hozott ítéletet, amely a The Pirate Bay üzemeltetőit kötelezte arra, hogy akadályozza meg a holland előfizetők hozzáférését az oldalhoz. Az üzemeltetők a felszólításnak nem tettek eleget.

A két internet-szolgáltatónak tíz napja van elindítani a hozzáférés blokkolását. Késedelem esetén napi 10 ezer euró összegű bírságra számíthatnak.

A BREIN az ítélethozatal után bejelentette, más holland szolgáltatókat is fel kíván szólítani a blokkolásra. Az XS4ALL közölte, fellebbezni fog a döntés ellen.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.