Mi lesz vele?

A brit Legfelsőbb Bírósághoz fordulhat kiadatási ügyével Assange

A brit Legfelsőbb Bíróságtól kérhet engedélyt a fellebbezésre svédországi kiadatása ellen Julian Assange, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket százezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítója - erről az ügyben másodfokon eljáró londoni felsőbíróság döntött hétfőn.

2011.12.05 13:40MTI

A 40 éves ausztrál állampolgárt a svéd hatóságok szexuális bűncselekmények gyanújával körözik. Assange portálja hozzávetőleges becslések szerint csaknem 400 ezer amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg.

Assange tagadja a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és meggyanúsítását politikai indíttatásúnak tartja. Tavaly decemberben vették őrizetbe Nagy-Britanniában, és idén februárban az első fokon eljáró bíróság jóváhagyta kiadatását. Ezt november elején megerősítette a londoni felsőbíróság is, ám hétfőn ugyanez a bírói fórum lehetőséget adott Assange-nak arra, hogy a kiadatási végzés ügyében közvetlenül a legfőbb brit fellebbviteli testülettől kérjen fellebbezési engedélyt.

A WikiLeaks alapítójának erre két hete van, és ez egyben azt is jelenti, hogy a kiadatási ügyben az idén már szinte bizonyosan nem születik döntés. Mindazonáltal a hétfőn megadott, utolsó jogorvoslati lehetőség azt sem garantálja, hogy a brit Legfelsőbb Bíróság érdemben foglalkozni fog Assange ügyével. E bírói fórumnak módja van a fellebbezési kérvény indoklás és külön tárgyalás nélküli elvetésére, ha úgy ítéli meg, hogy az alsóbb fokú bírósági végzések megalapozottak voltak, és nincs jogi alapja azok megtámadásának.

Assange a hétfői meghallgatásra megjelent a londoni felsőbíróságon, de amikor távozott, nem nyilatkozott a jelentős számban összegyűlt újságíróknak. Ügyvédei az eljárás eddigi menete során több fronton támadták a kiadatási kérést, amelyet a svéd hatóságok európai elfogatóparanccsal együtt nyújtottak be a brit hatóságoknak.

A védők egyik fő érve szerint fennáll például annak a kockázata, hogy Svédország kiadja Assange-t az Egyesült Államoknak, ahol a titkos amerikai diplomáciai iratok tömeges kiszivárogtatása miatt szintén bírósági eljárás indulhat ellene. Geoffrey Robertson, az ügyvédi csapat vezetője még azzal is megpróbált érvelni a korábbi londoni felsőbírósági tárgyalásokon, hogy Assange akár a terrorizmussal gyanúsított foglyok guantánamói börtöntáborában is kiköthet, sőt halálbüntetést is kiszabhatnak rá, ha Svédország kiadja őt az Egyesült Államoknak. Assange védői megkérdőjelezték azt a svéd hatósági álláspontot is, hogy a kiadatási kérelemnek semmi köze a WikiLeaks-kiszivárogtatásokhoz.

A svéd vádhatóság többrendbeli szexuális bűncselekménnyel gyanúsítja Assange-t, aki tavaly Svédországban élt egy ideig, és két svéd nő tett feljelentést ellene nemi erőszak, illetve szexuális zaklatás vádjával.

Assange-t tavaly decemberi őrizetbe vétele után kilenc napig a dél-londoni Wandsworth kerület hírhedt börtönében tartották fogva, ügyvédjei szerint "dickensi körülmények között". Itt raboskodott annak idején más kemény bűnözőkkel együtt Ronald "Ronnie" Biggs, minden idők leghíresebb vonatrablója is, akinek harminc évet kellett volna ülnie, ha nem szökik meg nem egészen harminc hónap után.

Assange ügyvédei tavaly mindazonáltal elérték védencük szabadlábra helyezését, igaz, komoly áron: a WikiLeaks-alapítónak 200 ezer font (70 millió forint) készpénzóvadékot és további 40 ezer font biztosítékot kellett letétbe helyeznie annak fejében, hogy szabadlábon védekezhessen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.