Időjárás-vihar
Vihar - Országszerte kidőlt fák, leszakadt vezetékek akadályozták a közúti és vasúti közlekedést
Az előrejelzés szerint az esti, éjszakai órákban ideiglenesen kissé csillapodik a légmozgás, majd kedden a délelőtti óráktól ismét viharossá fokozódik az északnyugati szél, amely kedd estétől fokozatosan veszít erejéből.
2023.03.27 18:31MTIOrszágszerte kidőlt fák, leszakadt vezetékek akadályozzák a közúti és vasúti közlekedést a viharos szél miatt. Az időjárás több közúti balesetet is okozott.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel azt közölte, hogy a szélsőséges időjárás elsősorban a nyugati országrészben okozott gondokat, ami délutánra a fővárost is elérte. A tűzoltók hétfőn délután vasúti sínekre, közutakra kidőlt fák, leszakadt ágak és elektromos vezetékek eltávolításához vonultak ki számos helyszínre.
A tájékoztatás szerint Sopronban lakóház tetejére dőlt egy fa, amely elszakította az elektromos vezetéket is. Szintén Győr-Moson-Sopron vármegyében a 83-as főútra dőlt fa, amely egy forgalmi sávot foglalt el. Szombathelyen egy társasház szigetelését bontotta meg a szél.
A Veszprém vármegyei Cseszneken a 82-es főútra dőlt egy fa, és foglalja el teljes egészében az érintett útszakaszt. A Zala vármegyei Bocfölde térségében, Gellénháza és Sárhida között több fa is megdőlt, teljesen elzárva az utat.
A Komárom-Esztergom vármegyei Környén egy üzem öt méter magas fémkapuját tépte le a szél, a lógó kapu veszélyezteti az arra közlekedőket.
Somogy vármegyében, Somogymeggyes és Kapoly között fa dőlt a sínekre, ez a vasúti közlekedést akadályozza.
A Bács-Kiskun vármegyei Baján egy kollégium udvarán megdőlt egy fenyőfa, ami a járókelőket és a parkoló járműveket veszélyezteti.
Az 1-es főúton Mosonmagyaróvár térségében gépkocsira dőlt egy fa. A járművezetőt a tűzoltók emelték ki a kocsiból. Az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat elterelik.
Budapest XII. kerületében, a Szilágyi Erzsébet fasorban kifordult egy tizenöt méteres fa, egy másik fára dőlt, a gépjárműforgalmat veszélyezteti. A XI. kerületi Bartók Béla úton egy háromemeletes épület tetejéről szakadtak le lemezdarabok.
Az Útinform honlapján azt írta, hogy az M7-es autópályán, a Kőröshegyi völgyhídon, Letenye felé egy kamion felborult, állt a forgalom.
A viharos időjárás a vasúti közlekedésben is fennakadásokat okozott. A Mávinform azt közölte, hogy a viharos erejű szél több helyen is akadályozta a vonatközlekedést, felsővezeték sérült meg, fák dőltek a vasúti pályára.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Nyolc év után először látogatott Brazíliába Venezuela elnöke
- 0:30 Hosszú szünet után folytatódik a gravitációs hullámok megfigyelése
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:30 NAK-GYSZT: nagy a kereslet a magyar gyógynövények iránt
- 22:30 Orosz Pál: az újabb címvédés és a BL-főtábla a cél az FTC-nél
- 21:30 KSH: az első negyedévben 2,8 százalékkal csökkentek a beruházások
- 20:06 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar katonák bizonyították rátermettségüket
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06