Időjárás

Óriási homokvihar Irakban: százak kerültek kórházba

A homokvihar szerda éjjel csapott le a közel-keleti országra, és annak szinte egész területét érintette.

2022.05.05 17:19MTI

Több százan kerültek kórházba légzési problémákkal Irakban egy homokvihart követően - jelentett az INA iraki állami hírügynökség helyi egészségügyi forrásokra hivatkozva csütörtökön.

A homokvihar szerda éjjel csapott le a közel-keleti országra, és annak szinte egész területét érintette. Öt iraki tartományban legalább 1850 esetet regisztráltak - tájékoztatott az INA.

Az ország nyugati részén található Anbár tartomány egészségügyi hatóságainak szóvivője, Anisz Kajsz elmondta: a helyi mecsetekben és a közösségi médiában is arra bátorítják a légzési problémákkal küszködőket, hogy keressenek egészségügyi segítséget.

Eközben a Népi Mozgósítási Erők nevű iraki síita milícia bejelentette, hogy visszaverte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet támadását. A dzsihadisták a rossz időjárást kihasználva próbáltak előrenyomulni Falludzsában.

Az iraki kormány 2017 decemberében katonai győzelmet hirdetett az Iszlám Állam fölött, három évvel azután, hogy a radikális csoport nagy területeket foglalt el az ország északi részén. A terrorszervezet azonban továbbra is támadásokat hajt végre Irakban és a szomszédos Szíriában is.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.