Időjárás

A legmagasabb fokú riasztást adták ki az In-fa tájfun miatt

Több százezer embert költöztettek ideiglenes szálláshelyekre.

2021.07.27 12:41MTI

Peking egyes kerületeiben a legmagasabb fokú riasztást adták ki kedden a Kelet-Kína felől észak felé tartó In-fa tájfun miatt várható nagy esőre készülve, a kelet-kínai Csiangszu, Anhuj és Santung tartományokban pedig fokozott készültséget rendeltek el a hatóságok.

Az idén hatodik, Kínát elérő tájfun kedd reggelre Csöcsiang tartomány felől az északabbra fekvő Csiangszuba haladt tovább erős széllökésekkel és jelentős csapadékkal a nyomában. Csiangszuban a hatóságok hétfő délutánig több mint 335 ezer embert költöztettek át lakhelyeikről ideiglenes szálláshelyekre. A tartomány kikötőibe mintegy 19 ezer hajó tért vissza, csaknem nyolcezer cég függesztette fel a tevékenységét, építkezéseket állítottak le és látogatóhelyeket zártak be átmenetileg.

Anhujban a helyi kormányzat közlése szerint több mint 27 ezer tisztségviselőt jelöltek ki az árvízmegelőzési munka koordinálásra, és mintegy 240 ezer fős mentőosztagot állítottak készenlétbe.

A kínai főváros három északi illetve északkeleti kerületében a legmagasabb fokú, vörös riasztást adott ki a meteorológiai hatóság az esők miatt. A felhőszakadások az előrejelzések szerint csütörtökig folytatódnak Pekingben. A városból közlekedő vasút-és légi járatok egy részét kedden törölték.

A múlt hét során a kínai partokhoz közeledő tájfun súlyos áradásokat okozott a közép-kínai Honanban. A tartomány székhelyén, Csengcsouban az áradások halálos áldozatainak száma 71-re emelkedett, miután újabb holttesteket emeltek ki a városnak a lezúduló eső által elárasztott egyik metróalagútjából. A lent rekedtek közül tizennégyen vesztették életüket, a mentőcsapatok több mint 500 embert menekítettek ki a felszínre. A városban jelenleg is zajlanak a helyreállítási munkák. Az áradások súlyos gazdasági károkat okoztak Honanban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.