Koronavírus-járvány

A súlyos vírushelyzet mellett pusztító ciklon is lecsapott Indiára - videó

Indiában már 27,16 millió a koronavírusban megfertőződöttek száma, a helyzetet súlyosbítja, hogy heves trópusi ciklon csapott le az ország keleti részére, amelynek már halálos áldozatai is vannak.

2021.05.26 12:31MTI

Indiában egy nap alatt 208 921 új megbetegedést regisztráltak, míg 4157-en haltak meg.

Tavalyi kezdete óta a járvány 311 388 halálos áldozatot követelt. A pandémia amúgy is súlyos következményeit tovább nehezíti, hogy az ország keleti részén szélsőséges időjárás tombol. A Jaasz ciklon heves esőzéssel és dagállyal érkezett, a hatóságok több mint 1,1 millió embert menekítettek biztonságos helyre Orisza és Nyugat-Bengál államokban. Navin Patnaik, Orisza állam miniszterelnöke arra szólította fel a védett helyekre költöztetett embereket, hogy viseljenek kettős maszkot és tartsanak távolságot.

"Egyszerre kell szembenézni mindkét kihívással" - mondta a politikus.

Két halálos áldozatot is jelentettek: egy embert elsodort a kiöntött tenger, egy másikra pedig rádőlt a háza. A ciklon több tízezer sárkunyhót elpusztított a keleti országrészben.

A helyi meteorológiai intézet jelentése szerint a viharban a szél sebessége elérte az óránkénti 130-140 kilométert, míg a széllökéseké óránként 155 kilométer.

A ciklon Orisza államban Balaszur településtől 50 kilométerre délkeletre csapott le. A heves esőzések keltette ár és a tenger elöntötte Nyugat-Bengál és Orisza part menti területeit.

A kolkatai repülőtér helyi idő szerint este 8 óráig zárva tart. A helyi vasúttársaság közölte, hogy a vonatjáratokat elővigyázatosságból törölték.

Orisza Csandabali és Paradip régiójában a ciklon felkorbácsolta négyméteres hullámok eláraszthatják az alacsonyan fekvő területeket. Előrejelzések szerint a szélsőséges időjárás Nyugat-Bengál legalább 20 körzetében heves esőzéssel párosul majd. A halászokat figyelmeztették, hogy vonuljanak biztonságos helyre.

A hatóságok több ezer katasztrófavédelmi dolgozót vezényeltek ki, hogy segítsenek az evakuálásban és felkészüljenek az esetleges mentési műveletekre. Az indiai légierő és haditengerészet is készenlétben áll, hogy kivegye részét a segélyezési munkálatokból.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.