Időjárás

Péntek a legmelegebb nap a héten

Megmarad az enyhe idő a hosszú hétvégére, pénteken a déli tájakon 20 foknál többet mérhetünk.

2020.10.22 17:38ma.hu

Pénteken, a nemzeti ünnepünk reggele többfelé párásan, ködösen indul az ország északi felén, majd napközben az ebből kialakuló rétegfelhőzet tartósan megmaradhat, ezeken a tájakon csak rövidebb időre bújhat elő a nap. Délebbre viszont feltámad a szél, délnyugaton erős lökések kísérhetik a délnyugati szelet. Utóbbi tájakon hosszabb napos időszakok ígérkeznek. A tartósan felhős északi megyékben 13-16 fok várható, ugyanakkor délen 21-22 fokig melegedhet a levegő - írta az Időkép előrejelzésében.

Szombat reggel az északi tájak ismét párásak, ködösek lehetnek, emellett már többfelé megnövekszik a felhőzet. A nap első felében többfelé alakulhat ki kisebb eső, zápor, délután kisebb területre, a déli tájakra szorul vissza a csapadék. Helyenként feltámadhat az északnyugati szél. A maximumok 13-20 fok között alakulnak.

Vasárnap északon, északnyugaton süthet legtöbbet a nap, de napközben délkelet felől megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé ered el az eső. Csendes őszi esőre számíthatunk, jelentős mennyiség nem valószínű. Az északkeleti szél többfelé feltámadhat, délután 13-18 fokot mérhetünk, a magasabb értékeket az ország északnyugati felén.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.