Időjárás

9 megyében van riasztás, Budapest sem ússza meg

A követező három napban az ország minden területén megdörrenhet az ég, szombaton nyugat felől érkezik a zivatarokat, erős szelet hozó front. Helyenként akár jégeső is lehet.

2020.05.23 11:45ma.hu

Szombaton kezdetben keleten még kevés lesz a felhő, majd ott is befelhősödik, országszerte erősen felhős idő lesz a jellemző. A nap első felében nyugaton és középen lehet kisebb eső, majd átmeneti szünet után estétől északnyugat felől egyre többfelé lehet újra csapadék.

Ekkor a Dunántúlon helyenként viharos széllökésekkel, esetleg felhőszakadással kísért zivatarok is kialakulhatnak. Az északi, északkeleti szél az Alföldön időnként megélénkül, szombaton napközben pedig a keleti, délkeleti szelet kísérik olykor élénk lökések. Késő este a Dunántúlon északnyugatira fordul a szél, és viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között, északkeleten 5 fok alatt alakul, de a fagyzugos helyeken légköri fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 15 és 24 fok között valószínű.

A zivatarokat felhőszakadás (> 30 mm), viharos szél (65-80 km/h) és kisebb méretű jég (1-2 cm) kísérheti. A front mögött északnyugaton viharossá (70-75 km/h) fokozódik az északnyugati szél - írja szöveges riasztásában az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.