Csillagászat

Merkúr-Vénusz együttállás május 22-én!

Május 22-én lesz látszólag legközelebb egymáshoz az égen a Naprendszer két belső bolygója.

2020.05.16 12:28ma.hu

A Vénusz és a Merkúr szoros együttállását figyelhetjük meg május 22-én a nyugati-északnyugati égbolton, de az azt megelőző és követő néhány napban is látszólag nagyon közel lesz egymáshoz a két égitest. A két belső bolygó viszonylag szoros, 1,2°-os közelítését észlelhetjük ezen az estén magyar idő szerint 21 óra 5 perc körül. A két bolygó horizontra merőlegesen helyezkedik majd el, ekkor az alacsonyabban lévő, -0,6 magnitúdójú Merkúr 7,9°, a -4,2 magnitúdójú Vénusz pedig 9,3° magasan lesz. A Nap ekkor még csak alig 6,5°-kal fog elhelyezkedni a horizont alatt, ezért célszerű lehet valamilyen távcsövet használni a megfigyeléshez.

A megfigyeléséhez szükséges az is, hogy az időjárás kegyes legyen hozzánk. A mostani számítások szerint május 22-én az esti órákban nem valószínű sok felhő az égen, így jó esély mutatkozik a jelenség megfigyelésére, de az előtte és utána lévő esték egyikén-másikán is lehetnek derültebb tájak az országban - írta az MCSE.


Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.