Időjárás

Egyre több a napsütés

Bár ma is még borongós lesz az idő, nyugaton már előbújik a nap, hétvégén pedig hétágra süt majd.

2019.11.22 06:46ma.hu

Pénteken a nyugati országrészben reggel, délelőtt tovább csökken a felhőzet, megszűnik az egy-egy zápor, és kisüt a nap. A Dunától keletre zömében felhős lesz az ég, északon, északkeleten jelentéktelen eső, szemerkélés is előfordul. Délután, a középső országrész felett is vékonyodhat, szakadozhat kissé a felhőtakaró, míg keleten még ekkor is a borongós ég a valószínűbb. Napközben kissé megélénkülhet a déli, délkeleti szél - írta az eumet.hu.

Este, éjszaka a keleti térség felett is csökken a felhőzet, éjjel általában már csillagfényes időre van kilátás, csupán egészen északkeleten maradhat zárt felhőtakaró. A kissé élénk légmozgásnak köszönhetően köd legfeljebb elvétve, a szélvédett területeken alakulhat ki, a párásság csak kissé fokozódik.

Szombaton reggel az Északi-középhegység térségében, illetve a délnyugati határvidéken van esélye ködfoltok előfordulásának, másutt élénk délkeleti szélben derült, felhőtlen reggel a valószínűbb. Az ország északkeleti csücske fölött lehet még ekkor is zárt felhőzet. Napközben a reggeli kisebb pára és ködfoltok eloszlanak, északkelet fölött is vékonyodik a felhőzet. Túlnyomórészt napos vagy vékony fátyolfelhőzet melletti szűrt napsütéses idő várható. A Tiszától nyugatra élénk délkeleti szél fúj, keleten, északkeleten mérsékelt marad a légmozgás.

Vasárnap és hétfőn frontmentes idő alakul ki hazánk térségében. Legyengül a légmozgás, elkerülik hazánkat a légköri változások. Frontfelhőzet nem várható fölénk, de a szélcsendes, derült időben megnő az éjszakai ködképződés esélye. A hajnali ködből bizonytalan idő alatt elvékonyodó, felszakadozó rétegfelhőzet alakulhat ki, ami jelentősen zavarhatja a napsütést. Foltokban egész nap megmaradhat, így összességében borongós, szürke időt okozva.

Keddre –most- vastagabb, összefüggő felhőtakaró érkezése körvonalazódik. Kiterjedt eső nem várható belőle, de szemerkélés, szitálás itt-ott előfordulhat.

Valamikor szerdán, illetve csütörtökön, előreláthatólag egy kiadós esőket is magával hozó ciklon éri el térségünket nyugat felől.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.