Időjárás

Egyre durvább képek látnak napvilágot a jégbe fagyott USA-ból

Nagyon komoly fagyási sérülések, elhullott állatok.

2019.02.04 09:22ma.hu

Mint arról már korábban is beszámoltunk, az USA-t szó szerint pár nap alatt elnyelte a hó, miután sarkvidéki eredetű levegő csapott le Észak-Amerikára. Az extrém időjárás miatt hidegebb volt a kontinensen, mint az Antarktiszon. Számtalan csodálatos fotót láthattunk a befagyott területekről, épületekről, olykor megdöbbentő képek is előkerültek, amelyek jól mutatták, milyen hideg is van arrafelé. Ám az utóbbi időben egyre több rémisztő felvétel is napvilágot látott, amelyek eredetéről sajnos sehol sem írnak. Bár valóban nagyon hideg van arrafelé, nem tudjuk megmondani, hogy mely fotók valódiak, azaz a mostani sarkvidéki hideg alatt készültek, és melyek azok, amiket csak ezzel hoznak összefüggésbe.

Egyébként alapvetően két szélrendszer határozza meg, hogy Észak-Amerika, illetve Európa mely részeit éri, illetve kerüli el az északi-sarki hideg. Az egyik a sztratoszférában keringő sarki örvény (polar vortex), amelyet az Északi-sark körül 40-45 kilométer magasságban, keleti irányban (az óramutató járásával ellentétesen) közöző alacsony nyomású légtömegek alkotnak. Ez a szélrendszer csak telente alakul ki, működése pedig igyekszik a sarkvidéki levegőt az Arktisz felett tartani (tehát a fogcsikorgató hideg ellen dolgozik). Csakhogy manapság az Északi-sarkon esetenként télen is bőven fagypont felett van a hőmérséklet, egyértelműen az ember okozta globális felmelegedés következményeképpen. Emiatt a futóáramlás szabályosan megőrül, működése kiszámíthatatlanná válik, és extrém időjárási anomáliákat idéz elő.





Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.