Időjárás

Csütörtökre is riasztást adtak ki a viharos szél miatt

Elszórtan havazás, hózápor is kialakulhat.

2019.01.02 20:02MTI

Az erős szél miatt a fél országra csütörtökre is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A veszélyjelzés szerint az ország nagy részén jelenleg is elsőfokú riasztás van érvényben. Az ország nyugati felében viharossá is fokozódhat a szél. A 70 kilométer/óra feletti széllökések Sopron, a Dunántúli-középhegység és a Budai hegyek környezetében lehetnek gyakoribbak. Éjszaka átmenetileg csillapodik majd a szél, de a Dunántúlon továbbra is időnként viharos lökésekre kell majd számítani.

Az erős szél miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére csütörtökre is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Napközben ismét viharossá fokozódik nagy területen az északnyugati szél, nyugaton 70 kilométer/óra feletti, a hegyekben 80-85 kilométer/óra körüli széllökések is előfordulhatnak.

Elszórtan havazás, hózápor is kialakulhat. A Dunántúli-középhegységben néhány centiméter hó hullhat. Síkvidéken nagyjából maximum 1 centiméteres hó várható.

Az előrejelzés szerint csütörtökön a hőmérséklet hajnalban mínusz 6 és mínusz 1 Celsius-fok között alakul. A nappali csúcsérték mínusz 2 és plusz 2 fok között valószínű.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.