Időjárás

OKF: eddig 350 helyszínen volt szükség beavatkozásra

Eddig 350 helyszínen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem munkatársainak a pénteki vihar miatt, 80 másik helyszínen folyamatban van a segítség.

2018.06.09 13:19MTI
Az éjszakai felhőszakadás miatt megrongálódott híd Szőcén (MTI/Varga György)

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője elmondta, a legtöbb helyen az erős szél miatt kidőlt fák, letört faágak okoztak gondot, és a heves esőzés miatt elázott épületekhez hívták őket.

Pénteken Vas és Zala, míg szombaton Bács-Kiskun megyében volt a legtöbb dolguk.

A Vas megyei Gasztony településen egy megáradt patak miatt kellett kilenc házat és egy éttermet mintegy kétezer homokzsákkal megvédeni, míg Hegyhátszentjakabon tizenhárom lakóházból negyven embernek kellett átmenetileg elhagynia otthonát, mert a Vadása-tó vízszintje annyira megemelkedett, hogy az épületeket veszélyeztette.

Több helyszínen utakra, lakóházakra és autókra dőltek a fák, emiatt öt épületben keletkezett kár.

A vihar kárt tett sok villanyvezetékben és oszlopban: Vas és Zala megyében hét-hét, Somogyban három, Baranya megyében pedig egy településen szünetel az áramszolgáltatás, ami összesen kétezer fogyasztót érint.

A probléma elhárításán folyamatosan dolgoznak a tűzoltók és az áramszolgáltatók munkatársai.

Az OKF azt kéri, ha valaki leszakadt vezetéket lát, ne közelítse meg, hanem hívja a 112-es segélyhívó számot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.