Időjárás

Brutális vihar tombolt az országban, halottak is vannak

Fa dőlt egy személygépkocsira Dombóváron, négyen életüket vesztették.

2018.06.09 09:03ma.hu

Ahogy az OMSZ pénteki vészjelzése is megjósolta, tegnap este nagy zivattarrendszer érte el hazánkat délnyugat felől. Az Időkép élőben tudósította a zivatarlánc előrenyomulását. A nagy kiterjedésű viharokat jégeső és viharos szél kísérte. Van, ahol már több mint 50 mm eső esett, de nincs vége, az Időkép szombat reggeli jelntése szerint újabb viharok érkeznek dél felől.

Súlyos baleset, négy ember meghalt Dombóváron

Négy ember életét vesztette Dombóváron, amikor fa dőlt rá egy személygépkocsira péntek este.

A katasztrófavédelem jelentése szerint a Kórház utcában, egy negyven méteres fa dőlt rá egy autóra, amelyben öt ember utazott. Négyen közülük életüket veszítették.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője, Komlósiné Kiss Anett elmondta: az esetet a dombóvári rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

Tolna megyében heves vihar volt, leszakadt faágak és elektromos felsővezetékek miatt riasztották a tűzoltókat az ország délnyugati részén átvonuló zivatar miatt. Bonyhádon úttestre dőlt fa miatt volt riasztás, Dombóváron, a Fő utcában faág dőlt az úttestre, a villanyvezeték is leszakadt.

Több tucatnyi embert kellett kitelepíteni

Tizenhárom ingatlanból negyven embert telepítettek ki és helyeztek el ideiglenesen a helyi művelődési házban a Vas megyei Hegyhátszentjakabon, mert az éjszaka hirtelen lehullott nagy mennyiségű eső miatt a Vadása tórendszernél a két tavat elválasztó védműnél több helyen megcsúszott a föld, suvadások keletkeztek - közölte szombaton reggel a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője.

Az érintettek azóta visszatérhettek otthonukba, a védművet megerősítik.

Egyed László alezredes elmondta, az éjszaka során harminchat eseményhez vonultak a tűzoltók a megyében. A lehullott csapadék miatt megtelő vízelvezető árkok és felduzzadt patakok elsősorban őrségi településeken okoztak gondot, ahol a vízátfolyások ellen homokzsákokkal védekeznek.

A viharban 12 településen az elektromos ellátórendszer is meghibásodott, a szolgáltató szakemberei dolgoznak a helyreállításon.

A meghibásodásban érintett települések Ivánc, Hegyhátszentmárton, Csákánydoroszló, Nemesládony, Nagygeresd, Pecöl, Kenéz, Nagysimonyi, Tokorcs, Szombathely Nárai úti része, Szemenye és Kám.

Egyed László szólt arról is, hogy Gasztony községben egy megáradt patak miatt nyolc épületet védenek homokzsákokkal.

Vízátfolyások miatt kilenc alsórendű út egy-egy szakaszát kellett lezárni, de elzárt település nincs - tájékoztatott az alezredes.

Több közút forgalmát korlátozni kellett

Az éjszakai, hajnali heves esőzések és vihar nyomán az országban több közúti szakaszon is korlátozást kellett bevezetni vízátfolyás és fakidőlés miatt - tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombat reggel.

Pécsi Norbert Sándor kommunikációs osztályvezető közölte: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Hollóstető és Lillafüred közötti úton a 41-es kilométernél két fa dőlt az úttestre, csak nagy kerülővel Bélapátfalva, illetve Miskolc felé lehet kerülni.

Pest megyében, Budaörsön a Repülőtéri út és a Kamaraerdei út közötti utat a két körforgalom között le kellett zárni, mert a vasúti aluljárót elöntötte a víz.

Vas megyében a heves esőzések miatt több alsóbbrendű úton is korlátozás van érvényben, a Szőce-Őrimagyarósd összekötő út, a Felsőbagod-Őriszentpéter összekötő és a gasztonyi bekötőút egy szakaszát, a Szombathely állomáshoz vezető utat, a nemesmedvesi és a csákánydoroszlói bekötőutat, valamint a Felsőmarác bekötőutat vízátfolyás miatt kellett lezárni.

Sárváron darut döntött le a viharos szél

35 méteres darut döntött le a viharos szél, a Vas megyei Sárváron - írja a 112press.hu. A széllökés két ház közé döntötte a darut, szerencsére nem sérült meg senki. A ház lakói azt hitték, földrengés van. A Nádasdy utcai építési területen áramszünet volt volt a vihar miatt, a daru nem tudott szélirányba fordulni, ezért dőlt le végül.

Még nincs vége!

Napközben és este dél, délkelet felől több hullámban, összességében több helyen (súlypontjával keletebbre helyeződve, de legkisebb valószínűséggel északkeleten) várható zivatartevékenység - figyelmeztet az OMSZ.

Heves zivatarokra is számítani kell, főként az ország délkeleti, déli felén. Ezek környezetében viharos/károkozó (60-90, helyenként > 90 km/h) széllökés és nagy méretű jég (2, 3 cm-t meghaladó átmérővel) előfordulhat. Helyenként felhőszakadás (> 30, néhol > 50 mm) is valószínű.

Még néhány videó

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.