Időjárás

Mutatjuk hol lesz zivatar, hol nem - térkép

Heves zivatar, károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében négy megyében is várható.

2018.05.09 07:37ma.hu

Szerdán is nagyobbrészt napos, majd gomolyfelhősödő időre van kilátás, az északkeleti országrész fölött is szakadozottabbá válik a felhőzet. Kis körzetekben, de itt-ott hevesebb csapadékgócok alakulnak ki. Fokozódik a nappali felmelegedés, a szél csak zivatarok környezetében erősödik fel. A záporok, zivatargócok kialakulásának a déli órákat követően nő meg a valószínűsége, délelőtt elsősorban az északkeleti térségben van rájuk esély. A Győr - Dunaújváros - Csongrád vonaltól északra van nagyobb valószínűsége csapadéknak, ez azonban nem jelenti, hogy másutt kizárt - írta az eumet.hu.

Az OMSZ előrejelzése szerint

Szerdán az ország délnyugati részének kivitelével elszórtan, nagyobb eséllyel a Dunántúl északi felében valószínűek zivatarok viharos szél (60-80 km/h) és egy-egy helyen lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék (15-25 mm) kíséretében. Egy-egy zivatarban főként északnyugaton jégeső (1-2 cm körüli, esetleg efeletti átmérővel), illetve 80 km/h feletti széllökés esetleg kialakulhat.

Folytatás az Eumet szerint

Csütörtökön előreláthatólag a nap túlnyomó részében a napsütésé lesz a főszerep. Ezúttal a Duna-Tisza közén, majd késő este, éjjel a Dunántúlon van a legtöbb esély csapadékgócokra.

Pénteken egy gyenge hidegfront súrolja várhatóan az északnyugati országrészt. Ott élénkebb északi szél, hűvösebb idő, változó felhőzet, de jelentéktelen csapadék ígérkezik. Napközben a Dunántúl keleti területein, a Duna mentén és északon valószínűbb záporok, zivatarok kialakulása, melyek este terjeszkedhetnek kelet, délkelet felé.

A hétvégén kellemesen meleg, többnyire napos idő valószínűsíthető, de továbbra is kedvezőek lesznek a légköri feltételek egy-egy kis körzetet érintő zápor vagy zivatargóc kialakulására.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.