Programajánló

Kucsmagomba napokat rendeznek a Magyar Természettudományi Múzeumban

A tavaszi élő gombák mellett élethű, fagyasztva szárított nyári és őszi gombafajokat is láthatnak az érdeklődők a Természettudományi Múzeumban rendezendő Kucsmagomba napokon április 6. és 8. között Budapesten.

2018.03.31 21:21MTI

A háromnapos eseményen lesz gombameghatározás is szakértők segítségével, a gombaszimatszonda program keretében pedig egy-egy gombafajra jellemző illatú vegyületmintát megszagolva találhatják ki az érdeklődők, hogy az melyik gombához tartozik - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

Gombaszépségversenyt is rendeznek, amelyre a helyszínen lehet nevezni, az eredményhirdetés április 8-án délután lesz. A legszebb gombák tulajdonosai értékes jutalomban részesülnek. A gyereksarokban játékos, gombás feladatokkal, memóriajátékkal és színezőkkel várják a gyerekeket.

A kiállított gombákból bemutatót is tartanak: április 6-án és 8-án két, míg április 7-én három alkalommal.

A tavasz első hírnökei közé tartoznak a kucsmagombák. Sárgásbarna vagy szürkésbarna színű, többnyire méhsejtszerű üregekből álló süvegükről és fehéres, szemcsés tönkjükről könnyen felismerhetőek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.