Időjárás

Hatalmas káoszt okoz a hófúvás Romániában

Több mint 40 vonatjáratot töröltek, négy főutat, nyolc megyei utat és egy autópálya-szakaszt is lezártak pénteken Románia déli részén, ahol a csütörtök délután óta hullott kiadós mennyiségű hóból torlaszokat emel az erős szél.

2018.03.23 11:46MTI

A román állami vasúttársaság (CFR) azt közölte: nincsenek lezárt vonalak, de a felsővezetékeken képződött jégréteg miatt a kritikus helyeken csak hóekével felszerelt dízelmozdonyokat tudnak használni. A legtöbb gond most is a Bukarest és a Fekete-tenger partja közötti Baragan-síkságon van, itt törölte a CFR a legtöbb járatot, a főváros és a legnagyobb román kikötőváros, Konstanca között ismét megszűnt a vasúti és a közúti összeköttetés.

A hófúvásban ötven méter alá csökkent látótávolság és az úttestre hordott hóbuckák miatt lezárták a Bukarest és Konstanca közötti A2-es autópálya első száz kilométeres szakaszát. A katasztrófavédelem azt tanácsolja, hogy a vastag hóréteggel fedett alsóbbrendű utakon is csak megfelelő felszereléssel és csak halaszthatatlan esetben induljanak el az autósok.

A csúszós utakon számos baleset történt: Ialomita és Maros megyében egy-egy busz csúszott árokba, de komolyabb személyi sérülés nem történt. Az Erdélyt a fővárossal összekötő - egyik legforgalmasabb -, DN1 jelzésű országúton több autó is egymásba csúszott, ezért megbénult a közlekedés. Több helyütt súlykorlátozást vezettek be: egyebek mellett a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő országútról is kitiltották a 7,5 tonnásnál nehezebb teherautókat.

A bukaresti nemzetközi repülőtéren nem töröltek járatokat, de a jégtelenítési eljárások miatt péntek reggel csaknem minden innen induló gép több mint félórás késéssel szállt fel.

Bukarest utcáit péntek délelőtt több centiméteres kásás hóréteg borította, az autók csak lépésben tudtak haladni, rengeteg koccanás történt.

A fővárosban és Románia tíz déli megyéjében már az előrejelzések alapján péntekre tanítási szünetet rendeltek el.

Az ilyenkor szokásosnál több mint tíz fokkal hidegebb idő, havazás és hófúvás miatt korábban kiadott narancssárga riasztást pénteken az ország délkeleti megyéire szűkítette a meteorológiai szolgálat: a figyelmeztetés péntek estig tart. A szél és havazás már péntek este alábbhagy, de az előrejelzés szerint Romániában még a jövő hét elején is sokhelyütt fagypont alatti hőmérsékletekre kell számítani.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.