Időjárás

Extrém hideg: vörös kód riasztás lép életbe szombaton

A hajléktalanokat segítő szervezetek mellett szükség esetén a bentlakásos intézményeknek is meg kell nyitniuk kapuikat a rászorulók előtt.

2018.02.23 10:17MTI

Vörös kód riasztást adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombat déltől a várható extrém hideg miatt.

Czibere Károly pénteken, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a vörös kód eljárásrendje szerint a hajléktalanokat segítő szervezetek mellett szükség esetén a bentlakásos intézményeknek is meg kell nyitniuk kapuikat a rászorulók előtt.

Az államtitkár hozzátette: a potenciális befogadó intézmények, a diszpécserközpontok és az utcai szociális munkások is felkészültek a riasztással járó feladatokra.

Czibere Károly arra kéri a lakosságot, hogy a következő napokban fokozottan figyeljenek oda az utcán kihűléssel fenyegetett és az otthonukban egyedül élő idős emberekre egyaránt, és szükség esetén hívjanak nekik segítséget. A diszpécserszolgálat telefonszámai megtalálhatók a diszpecserportal.hu oldalon - tette hozzá.

A riasztás a mostani meteorológiai előrejelzések alapján várhatóan egy hétig lesz érvényben.

Czibere Károly kitért arra: az extrém hideg miatt a kormány a krízisidőszak 360 millió forintos kerettámogatását további ötvenmillió forinttal emelte, ezt ezekben a napokban fogják felhasználni alapvetően takarók, hálózsákok és egyéb többletkiadások fedezésére.

A krízisidőszakban megerősítették a hajléktalanokat ellátó szolgáltatási rendszert, az átlagosan meglévő 9600 férőhely mellé további 1500 férőhely megnyitásáról döntöttek és biztosították a férőhelyek finanszírozását is.

A hajléktalanokat ellátó intézmények országos kihasználtsága januárban 78 százalék volt, februárban 84 százalék, tehát van még üres hely a szállókon, senkinek nem kell az éjszakát az utcán töltenie - közölte az államtitkár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.