Világvége

A Nap 100 Celsius-fokos hőségéből hirtelen a sötétség -153 fokos hidegébe kerül a Hold

Az a ritka jelenség, amely négy csodálatos holdi eseményt hoz majd össze, az apokalipszis egyik jele egy bizarr elmélet szerint.

2018.01.29 19:15ma.hu

Január 31-én olyan Holdat láthatunk, amit legutoljára 1866. március 31-én csodálhattak meg dédszüleink felmenői: Egyszerre lesz szuper hold, kék hold, vér hold és holdfogyatkozás is.

A keresztény összeesküvés-elmélet hívek azt állítják, hogy a négy különálló látványos esemény együttes állásáról már a Biblia is ír, a világ pusztulásának fontos jeleként.

A Hold annak a jele lesz, hogy Krisztus megjelenik a Földön, és ítélet hirdettetik.

Lukács 21:25-26
Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. 26Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek.

Holdfogyatkozás akkor következik be, amikor a hold elhalad bolygónk árnyékában, ez több órán át, délután 12.48-tól 14.29-ig fog tartani a NASA csillagászai szerint.

A teljes holdfogyatkozás az Egyesült Államok és Kanada nyugati részén, a Csendes-óceánon, Ausztrália és Kína nagy részén, valamint az Északi-sarkvidéken lesz megfigyelhető.

A január 31-ei szuperhold azért fontos a csillagászok számára, mivel 150 éve nem volt még ilyen éjszaka, így kiváló lehetőséget ad a négy esemény együttes vizsgálatára.

A vérhold elmélete

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.