Időjárás

Legalább öten meghaltak a németországi ítéletidőben

Óránkénti 120-130 kilométeres sebességű széllökésekkel érkezett a Friederike nevű viharfront.

2018.01.19 12:10MTI

Legalább öten meghaltak csütörtökön a Németországban pusztító viharban a hatóságok esti összesítése szerint.

A Németország nyugati tartományaira óránkénti 120-130 kilométeres sebességes széllökésekkel érkezett Friederike nevű viharfront súlyos közlekedési fennakadásokat és károkat okozott. A Deutsche Bahn vasúttársaság az ország teljes területén felfüggesztette a távolsági járatokat, és több tartományban helyi és regionális járatok is leálltak. Több nemzetközi repülőtéren, köztük Düsseldorfban, Berlinben, Münchenben és a Köln/Bonn repülőtéren is akadozott a közlekedés, estig elsősorban belföldi járatok maradtak ki vagy késtek.

A lehűlést okozó front miatt sokhelyütt jegesek az utak. Alsó-Szászországban a helyi rendőrség tájékoztatása szerint szinte percenként történnek koccanásos balesetek. Hessenben a szél még építési darukat is feldöntött és elsodort teherautókat az utakról. A viharral összefüggő balesetekben meghalt két tűzoltó, két teherautósofőr és egy idős férfi, akire rázuhant egy kidőlő fa.

Sokhelyütt leszakadt felsővezetékek, beomló tetőszerkezetek és kicsavarodott fák okoznak gondot, sérüléseket. Egyedül Észak-Rajna-Vesztfália tartományban több mint 7000 helyszínre riasztották a tűzoltókat.

Az országos meteorológiai szolgálat (DWD) az ország egészére figyelmeztetést adott ki, a középső és nyugati régiókban a legmagasabb fokú, vörös riasztás volt érvényben. A legerősebb, óránkénti 203 kilométeres sebességű széllökéseket a Harz-hegységben mérték. A viharfront péntekre virradóra hagyja el az országot, Lengyelország felé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.