Hideg idő

Betiltották a hajózást a Duna román-bolgár szakaszán

Még soha nem volt ilyen hideg a mérések kezdete óta.

2017.01.11 08:41MTI

Jégképződés miatt meghatározatlan időre betiltották a hajózást a Duna román-bolgár határszakaszán - közölte a román rendőrség kedden.

Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a hajózási tilalom a Duna romániai szakaszának szinte teljes egészére vonatkozik a Vaskapu II vízi erőműtől Braila városig.

Dorian Dumitru, a Duna romániai szakaszáért felelős hatóság igazgatója elmondta, hogy a hajózási tilalmat azért rendelték el, mert jégréteg képződött a folyón Cernavoda és Harsova környékén. Ezen a helyen a vízfelület 80 százalékán úsznak jégtáblák, de vannak olyan szakaszok is, ahol a teljes vízfelület befagyott. Az igazgató közölte, hogy egyetlen hajó sem maradt a jég fogáságában, valamennyien a kikötőkben, biztonságban állomásoznak.

A hajóközlekedés betiltását a bolgár hatóságok is megerősítették. A ruszei folyami felügyelet igazgatójának beszámolója szerint a folyó vízfelületének Szilisztránál 70, Ruszénél 60 százalékán úsznak jégtáblák, és nagyon alacsony a vízszint. A kritikus szakaszokon a hajók süllyedése legfeljebb 1,6 méter lehet, vagyis biztonsággal szinte csak üresen közlekedhetnének. Ruszénél kedd hajnalban rekordhideget, mínusz 16,2 fokot mutattak a hőmérők - január 10-én még soha nem volt ilyen hideg a mérések kezdete óta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.