Időjárás

Marad a fagyos téli idő

Hószállingózás, ónos szitálás továbbra is bárhol előfordulhat, ezért síkos útszakaszokra készülhetünk.

2016.12.22 07:19ma.hu

Csütörtökön borult, párás időre számíthatunk, napsütés csak a magasabb hegységeinkben lehet. Hószállingózás, ónos szitálás továbbra is bárhol előfordulhat, ezért síkos útszakaszokra készülhetünk. Gyenge marad a légmozgás. A Köpönyeg.hu jóslata szerint marad a fagyos téli idő: reggel -9 és -3, délután -5 és 0 fok között alakul mindössze a hőmérséklet. Front nem lesz felettünk.

Pénteken sem lesz lényeges változás, marad a borongós, párás, néhol tartósan ködös idő. A nyugati szél a Dunántúlon néhol megélénkül, és néhol elvékonyodhat átmenetileg a ködfelhőzet. Gyenge hószállingózás, ónos eső továbbra is előfordulhat. Reggel -5 fok körül, délután -3 és +2 fok közötti értékeket mérhetünk.

Szenteste napján erősen felhős, párás idő lesz. Estétől vastagabb felhőzet sodródik fölénk, melynek hatására a Dunántúlon vegyes halmazállapotú csapadék hullhat. A nyugati, délnyugati szél egyre többfelé megélénkül. Reggel -5, délután 0 fok körül várható a hőmérséklet.

Karácsony első napján erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Szórványosan várható gyenge eső, északkeleten hó, havas eső, fagyott eső, ónos eső, majd ott is eső. A DNy-i szél megélénkül. +2 és +6 fok közé enyhül a levegő.

Karácsony második napján késő délutánig változóan felhős, szeles és szinte tavasziasan enyhe idő várható. A hőmérséklet csúcsértéke elérheti az 5-10 fokot (sőt ÉNy-on akár 12-13 fok is lehet átmenetileg). Késő délutántól ÉNy felől hidegfront érkezik, főleg a Dunántúlon lehet zápor, majd hózápor. Estétől viharossá fokozódhat az ÉNy-i szél.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.