Időjárás-jelentés

Itt a hidegfront és az erős lehűlés

Borongós idő és egyre többfelé esik.

2016.10.03 07:04ma.hu

Hétfőn a délkeleti, valamint az északkeleti országrész kivételével élénk, gyakran erős északnyugati szél fúj. Változóan, többnyire erősen felhős ég mellett, a Dunántúlon és az északi országrészben ismétlődő esőkkel is számolni kell, helyenként jelentős mennyiséggel. Északkeleten záporok alakulnak ki a délután folyamán, elvétve esetleg egy-egy zivatar sem kizárt. Délkeleten ugyanakkor nem várható említést érdemlő csapadék. A Duna vonalától keletre néhány órára előreláthatólag kisüt majd a nap. A Dunántúlon kifejezetten hideg, keleten még enyhe időre készülhetünk - írja az Eumet.hu előrejelzésében.

Közlekedésmeteorológia

Hétfőn sokfelé kell számítani vizes, nedves útszakaszokra, helyenként intenzív eső, záporeső is nehezítheti a közlekedést. Jelentősen csökken a látástávolság. Emellett az ország középső sávjában erős északnyugati szél is nehezíti az úton lévők sorsát.

Kedden eleinte az északi országrészben várható borongós idő, és egyre többfelé eső, délután már délen is számítani kell erős felhősödésre, és csapadékra.

Szerdán nyugaton, északnyugaton napos idő ígérkezik, másutt erősen felhős, borongós idő várható, többfelé kisebb esővel. Erős, gyakran viharos északi szél fúj, kivéve Nógrád, valamint Pest megyéket. Kifejezetten hideg lesz.

Csütörtökön napsütésre, valamint felhőátvonulásokra lehet számítani, elszórtan futó záporokkal. A magasabb hegyeinken hózápor sem kizárt. Gyengül a szél. Hajnalban többfelé kevéssel 0 fok alá csökkenhet a hőmérséklet.

Pénteken borongós, többfelé esős idő a legvalószínűbb.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.