Zord idők

Húszra emelkedett a dél-franciaországi ítéletidő áldozatainak száma

Húszra emelkedett a hétvégi özönvízszerű esőzésben meghaltak száma a francia Riviérán - közölte hétfőn a helyi prefektúra.

2015.10.05 21:22MTI
Twitter user @stuartdredge

Két eltűnt embert megtaláltak napközben, kórházban ápolták őket, míg egy nyolcvan éves nő holttestét a tengerparti Cannes-ban találták meg.

Az áldozatok között egy brit, egy olasz és egy portugál állampolgár is van.

Hétfő délután 4400 háztartásban még mindig szünetelt az áramszolgáltatás Cannes-ban és a közeli Mandelieu-La-Napoule-ban, ahol vasárnapra virradó éjjel több mint ezer helyre riasztották a tűzoltókat.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter az Europe 1 kereskedelmi rádióban elmondta: kilenc embert előállították, mert vasárnap fosztogatni kezdtek azokban a házakban, amelyekből kimenekültek a lakók Cannes-ban.

A közúti közlekedés hétfőn helyreállt az érintett Alpes-Maritimes megyében, a vasúti közlekedés azonban még korlátozottan üzemel.

A francia meteorológiai intézet jelentése szerint heves zivatarok söpörtek végig az ország délkeleti részén vasárnapra virradó éjjel egy óra körül. Cannes-ban néhány óra alatt 197 milliméter eső esett, amely aztán elárasztotta az utcákat, sok helyen magával sodorva a gépkocsikat.

Francois Hollande francia államfő Bernard Cazeneuve belügyminiszterrel vasárnap a helyszínre látogatott, együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és bejelentette, hogy a következő kormányülésen kihirdetik a természeti katasztrófahelyzetet és három hónapon belül kártérítéseket fizetnek a károsultaknak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.