Hólovagok akcióban

Brutális havazás Amerikában - Tűzoltóállomáson szült az anyuka

Ritkán fordul elő, hogy egy kisbaba marcona férfiak és nem kedves nővérek társaságában jön világra.

2014.11.22 19:00ma.hu

Komoly hóviharok keserítik meg az amerikaiak életét az utóbbi időben, de sehol sem annyira, mint Buffalo városában ahol a hét elején annyi hó esett, hogy az emberek többsége napokra a házában rekedt.

Ilyen rettenetes körülmények között jött világra egy kisbaba és nem máshol, mint a helyi tűzoltóállomáson.

Bethany Hojnacki, a legnagyobb hóvihar idején kezdett el vajúdni, de férjével képtelenek voltak eljutni a közeli kórházba. A pánikhangulatban a férj Jared szerencsére meglátta, hogy a közelben egy csapat tűzoltó próbál segíteni egy a hóban rekedt autóson.

Az események különös fordulatot vettek, hiszen a bajba jutott autó utasa egy szülészeten dolgozó nővér volt, aki azonnal a fiatal pár segítségére sietett és órákon át maradt a vajúdó asszony mellett amíg a tűzoltók megpróbálták eljuttatni őket a kórházba.

Az ítéletidő azonban nem kegyelmezett ezért a kis csapat a tűzoltóállomásra húzódott be és itt jött világra a kis Lucy.

A boldog anyuka később elmondta, isteni közbeavatkozás lehetett, hogy épp egy nővér rekedt a hóban a házuk mellett és külön kitért arra, mennyire bátrak és nyugodtak voltak a tűzoltók, akik folyamatosan tartották benne a lelket. "Megoldjuk. Minden rendben lesz" - mondták a lánglovagok.

Később az anyát és a kisbabát sikerült átszállítani a kórházba ahol már nyugodt körülmények között pihenhették ki az izgalmas szülés fáradalmait.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.