VV6

Való Világ: "Nem én dugtam az ő száját az én nyelvembe"

Teljes káosz a Való Villában, de még a műsorvezető is keveri a szezont a fazonnal, ellenben megy a bőgés ezerrel. Mi is sírtunk a röhögéstől. Alexában pedig most tudatosult, hogy ezt a műsort közvetítik a tévében.

2014.01.21 01:16ma.hu

Már akkor tudni lehetett, hogy vidám összefoglalót láthatunk az este, miután Istenes Bence a VVapp használatáról elmondta: "Önök kifejezhetik önök nekünk, hogy ki önök számára a legszimpatikusabb villalakó". De a neveket folyamatosan keverő és egyre érdekesebb ruhákat viselő műsorvezető nélkül is intenzíven zajlik az élet a villában: szerelmi háromszögek, bimbózó románcok, fesztült viták, féltékenység és mindezek legalja.

Történt ugyanis, hogy buliztak az előző este a villalakók, és ennek eredményeként Teo - miután lesmárolta Lacit - Alexával gabalyodott össze. "Smároltál vele, ez most jól esett?" - kérte számon Aurelio őt a fürdőben, de a bevállalós csaj hazudozni kezdett, hogy csupán szájra puszit akart neki adni, majd az egész vitát megpróbálta lezárni azzal, hogy: "Nem én dugtam az ő száját az én nyelvembe."

Mindenesetre, Aurelio szerint "eltaszító, kiábrándító" számára, hogy az a lány, akinek udvarol, egy másik lánynál keresi inkább a boldogságot. Olyannyira, hogy közölte a lányokkal: "Smároljatok, takarodjatok innen, undorodom tőletek rendesen."

Természetesen ettől és számos más megalázó helyzettől a szájhős az éjszaka folyamán több alkalommal is sírógörcsben tört ki. "Nem vagyok egy Cristofel" - állította váltig Vikinek, akinek elővette a szerszámát a nyugiszobában, majd úgy gondolta, hogy előrébb viszi őt, ha az alvó Teora is rámászik. Hát, nem így történt, de mindketten úgy mesélték másnap a sztorit, mintha teljesen más filmet néztek volna.

Ellenben Alexa - akit Istenes Bence Alettának is hívott - rettenetesen kiborult az éjszaka miatt: "Csóri anyám mit lát?" - tette fel a költői kérdést Charlotte-nak, aki csak azért nem nyitott rá, mert nem akarta zavarni vécézés közben. "Alig voltam pasival, csajjal meg még kevesebbel" - mentegetőzött az érzékeny lány, majd kifakadt azon, hogy bujálkodását látta a volt barátja, annak anyja, saját testvérei, azok legjobb haverjai, a szülei, iskolatársai és a tanárai, emellett nagyjából még az egész ország is. Kár, hogy csak a wc-kagylón ülve tudatosult benne, hogy ezt a műsort közvetítik a tévében....

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.