Forma-1

Hamilton szerződéshosszabbítására utalt Toto Wolff

Úgy tűnik, Hamilton legalább a 2025-ös idény végéig a Mercedesnél marad.

2023.01.25 16:54MTI

A hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton szerződésének meghosszabbítását sugallta Toto Wolff, a Forma-1-es Mercedes csapatfőnöke egy szerdán megjelent interjúban.

Az 51 éves szakember az Auto, Motor und Sport című német szaklapnak beszélt a 38 éves sztár jövőjéről, és először tett olyan kijelentést, amelyből úgy tűnik, Hamilton legalább a 2025-ös idény végéig a Mercedesnél marad.

A brit pilótának a mostani szezon végén lejár a szerződése, sajtóértesülések szerint ugyanakkor előkészítés alatt van egy két évre szóló hosszabbítás.

"Már jóval korábban elmondtam, hogy Lewis számára mindig lesz egy versenyzőülésünk. A döntéssel kapcsolatban viszont négyszemközt beszélünk" - jelentette ki Wolff.

Az osztrák csapatvezető hangsúlyozta, továbbra is Hamilton kezében van a saját jövője, neki kell elsőként jeleznie, ha már nem élvezi a versenyzést, vagy a Forma-1-gyel járó megerőltető életritmust.

"Mindenképpen tárgyalni fogunk, ahogyan a korábbi években is. De nem látok okot arra vonatkozóan, hogy bármin is változtatnia kellene" - mondta Wolff.

Hamilton jelenleg a sportági legendával, a német Michael Schumacherrel közösen tartja az egyéni vb-címek rekordját, és ha sikerülne nyolcadszor is megnyernie a trófeát, akkor egyedüli csúcstartóvá válna. Az elmúlt két évben Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett az élen az egyéni vb-pontversenyben.

A Forma-1-es idény március első hétvégéjén a Bahreini Nagydíjjal rajtol.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.