F1

Brit Nagydíj - Verstappen nyerte a történelmi sprintfutamot

Max Verstappen nyerte a Forma-1 történetének első sprintfutamát, így ő rajtolhat az élről vasárnap a Brit Nagydíjon.

2021.07.17 19:31MTI

A Red Bull holland pilótája, aki vezeti a világbajnoki pontversenyt, a rajtnál előzte meg a hétszeres bajnok és címvédő Lewis Hamiltont a 17 körös viadalon, és onnantól kezdve már nem is engedte ki kezéből a győzelmet.

A 23 éves Verstappen - aki pályafutása során a nyolcadik alkalommal indulhat az élről - a Silverstone-ban sorra kerülő vasárnapi verseny előtt még növelte is előnyét a vb-pontversenyben, ugyanis ezért a sikeréért 3 ponttal gazdagodott, míg a második Hamilton 2, a harmadik Valtteri Bottas 1 pontot kapott.

A 100 kilométeres viadal legnagyobb "nyertese" a 39 éves Fernando Alonso volt: a McLaren kétszeres világbajnok spanyol pilótája a pénteki időmérőhöz képest négy helyet lépett előre. Vele ellentétben búslakodhat a vb-pontversenyben harmadik Sergio Pérez, aki kicsúszott és végül csak a boxból vághat neki a vasárnapi viadalnak.

A sprintfutam végeredménye, a verseny rajtsorrendje:

1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

3. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)

4.
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)

5. sor: George Russell (brit, Williams) Esteban Ocon (francia, Alpine)

6. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

7. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

8. sor:
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

9. sor:
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
Mick Schumacher (német, Haas)

10. sor:
Nyikita Mazepin (orosz, Haas)

A boxból indul:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

A további program:

vasárnap:
futam 16.00

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.