Forma-1

Továbbra sincs döntés Lewis Hamilton visszatéréséről

A Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj pénteki edzése előtt egy nappal még mindig kérdéses, hogy ott lehet-e a mezőnyben a hétszeres világbajnok, idén is legjobb brit Lewis Hamilton.

2020.12.10 16:47MTI

A Mercedes 35 éves pilótája koronavírusos fertőzése miatt múlt hétvégén nem állt csapata rendelkezésére a Szahíri Nagydíjon. Helyét honfitársa, George Russell (Williams) vette át, míg utóbbit a teszt- és tartalékversenyző Jack Aitken helyettesítette. Hamilton kedden közösségi oldalán közölte, hogy már jobban érzi magát, erőnléti edzést is végzett, a világbajnokság szezonzáró futamán pedig ott akar lenni az autóban.

Toto Wolff csapatfőnök ehhez annyit tett hozzá, hogy az orvosok tájékoztatása alapján Hamilton csütörtökön vagy pénteken képes lesz negatív tesztet adni.

Aitken a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: Hamilton visszatérésétől és a Mercedes döntésétől függ, hogy ismét lehetőséget kap-e az indulásra. Ő mindenesetre szeretne kocsiba ülni, bár erre vonatkozóan még nem kapott megerősítést.

A Bahreinben rendezett Szahíri Nagydíjon a 22 éves Russell sokáig az élen állt, de a csapat boxutcai hibája, valamint egy defekt miatt nem sikerült győznie, és kilencedik lett. Az újonc Aitken a 16. helyen, utolsó előttiként ért célba.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.