Forma-1

Díszkísérettel, gumiégetéssel búcsúztatták Alonsót

Az Abu-Dzabi Nagydíj volt Fernando Alonso utolsó versenye, a búcsú igazán emlékezetesre sikerült.

2018.11.26 16:22ma.hu

Utolsó Forma-1-es futamát teljesítette Fernando Alonso Abu-Dzabiban vasárnap. A résztvevők szerencsére gondoskodtak róla, hogy a búcsú igazán emlékezetes legyen.

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel a leintés után díszkíséretben vezették Alonsót a célegyenesbe, ahol spontán gumiégetésbe kezdtek.

Később a szokásokkal ellentétben a három dobogóssal együtt interjúvolták meg a spanyol pilótát.

"Ez nagyon kedves volt, hálás vagyok érte. Improvizáltuk, amikor beértem azt láttam, hogy egyikük balra, másikuk jobbra fánkozik. Két nagy bajnokról van szó, akikkel nagy csatákat vívtam. Nagyon tiszteletteljesek voltak, és kiváltságnak érzem, hogy velük egy korszakban versenyezhettem" - mesélte Alonso.

Nagy riválisai mellett mások is gondoskodtak a spanyol pilóta emlékezetes elbúcsúztatásáról: a McLaren Alonso sisakjához illő különleges festéssel kedveskedett a 14-es rajtszámú autóján, a rajongók pedig Alonsót választották a futam legjobb pilótájának.

A spanyol egyébként nem zárta ki, hogy 2019 után visszatérjen, jövőre azonban biztos, hogy nem fog a Forma-1-ben versenyezni. Jelenleg az Indy 500-győzelem a célja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.