Forma-1

Spanyol Nagydíj - Hamilton a pole pozícióban

A négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi versenyen ő rajtolhat majd az élről.

2018.05.12 16:25MTI

A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei második, pályafutásának pedig 74. időmérős elsősége, Barcelonában karrierje során negyedszer startolhat az első kockából.

A vb-címvédő Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtol majd, míg a harmadik starthelyet a szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője foglalhatja el.

Az év korábbi futamain látottakhoz képest jelentősen feljavultak az amerikai Haas istálló autói, a dán Kevin Magnussen hetedik, a francia Romain Grosjean 10. lett az időmérőn, a vb-pontokért pedig ők nagy valószínűséggel a McLaren és a Renault csapat pilótáival küzdenek majd meg.

Az előző versenyhétvégén, Azerbajdzsánban egymással ütköző két Red Bull-versenyző egymás mellől rajtol majd, a holland Max Verstappen ugyanis ötödik, márkatársa, az ausztrál Daniel Ricciardo pedig hatodik lett az időmérőn.

A 66 körös Spanyol Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:
1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
3. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
4. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
5. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
Romain Grosjean (francia, Haas)
6. sor:
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)
7. sor:
Esteban Ocon (francia, Force India)
Charles Leclerc (monacói, Sauber)
8. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Nico Hülkenberg (német, Renault)
9. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Szergej Szirotkin (orosz, Williams)
10. sor:
Lance Stroll (kanadai, Williams)
Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.