Legenda marad?

Beperelt a Schumacher-család egy német lapot - így derült ki, mi van az egykori Formula-1-es pilótával

Bizonyára nehéz lehet megbirkózni a média által felreppentett hírekkel, pláne ilyen nehéz helyzetben. Kár, hogy ennek a pletykának még a fele sem volt igaz.

2016.09.19 12:56ma.hu
Screenshot

Mindeddig az volt a legbiztosabb információ Schumiról, ami még július 27-én hangzott el, Sabine Kehm nyilatkozta, hogy egészségügyi állapotáról továbbra sem szeretnének nyilatkozni a család kérésére. Azonban a legenda családja beperelte a német Bunte magazint és helyreigazítást kért, amiért a lap tavaly azt írta, hogy az egykori Formula–1-es pilóta képes járni.

A per során ugyanis az újság képviselőjének arcába mondták, hogy erről szó sincs: Michael Schumacher nem tud járni, sőt, még lábra sem képes állni, semmiféle segítséggel sem.

A magazin  tavaly decemberben egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva közölte az információt. Az állítást a család ügyvédje határozottan cáfolta és nem csak helyreigazítást, de kártérítést is kértek.

A Forma-1-es legenda 2013. december 29-én esett el síelés közben a franciaországi Mirabel síparadicsomban, olyan súlyos agysérülést szenvedett, hogy 2014 tavasza óta a Genfi-tó partján álló otthonában ápolják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.