Forma-1

Magyar Nagydíj - Ezer rendőr biztosítja a futamot

A Forma 1-es Magyar Nagydíj négy napja alatt mintegy ezer rendőr biztosítja majd a futamot.

2016.07.20 14:03MTI

A PMRFK munkatársainak tevékenységét a készenléti rendőrök, illetve román, szlovák és osztrák rendőrök is segítik majd, továbbá lovas, kutyás és motoros rendőrök is szolgálatot teljesítenek - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője szerdán Mogyoródon, a Hungaroring főbejáratánál kialakított rendőrtáborban megtartott sajtótájékoztatón. A forgalmat folyamatosan helikopterrel figyelik, és ha szükséges, beavatkoznak a forgalomirányításba - tette hozzá a szóvivő.

Elmondta: a rendőrtábor területén ideiglenes rendőrőrsöt alakítanak ki, amelyet egészen hétfő reggelig fel lehet keresni. Ugyancsak itt építik ki a biztosítás vezetési pontját.

Jelezte, a rendezvény csütörtök délután a boxutca-látogatással kezdődik, s már ekkortól forgalmi korlátozásokra kell számítani.

Péntektől a pálya felé egyirányúsítják az utakat, a verseny vége után pedig kifelé lesznek egyirányúak az utak. A haladás irányát táblákkal jelzik majd.

Beluzsárné Belicza Andrea figyelmeztetett arra, hogy senki ne hagyjon látható helyen értékeket a kocsijában. Ugyancsak figyeljenek a versenyre látogatók a szabályos parkolásra, mert a szabálytalanul megálló autókat elszállítják - mondta a szóvivő.

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy kiemelt feladatként kezelik a futam biztonságos lebonyolítását. Az előkészületek már az év elején megkezdődtek, azóta havonta áttekinti egy, a társszervek bevonásával kialakított, 80-90 tagú bizottság a futammal kapcsolatos teendőket.

A hatósági-ellenőrzési feladatok mellett a rendezvény biztosításában is részt vesznek a tűzoltóegységek, bár a nemzetközi rendezvény rendelkezik saját tűzoltósággal. A tömegek mozgatásáról, beléptetéséről, az esetleges kiürítésről pedig elsősorban a szervezők gondoskodnak - jelezte.

Kitért arra is: a sporttörvényben foglaltaknak eleget téve a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nem sokkal a rendezvény előtt a társszervekkel és a helyi rendezőkkel együtt pályabejárást tartott, és mindent az előírásoknak megfelelőnek talált.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.