3 évig is eltarthat a felépülés

Schumachernek "még időre van szüksége"

A Michael Schumachert korábban kezelő orvosok közül az egyik kétszer is meglátogatta a németet azóta, hogy elszállították Grénoble-ból, és megerősítette, hogy már nincs kómában. Schumacher felépülése azonban még 3 évig is eltarthat.

2014.10.23 19:33ma.hu
Forrás: YouTube

Jean-Francois Payen egyike volt azoknak az orvosoknak, akik júniusig a grénoble-i klinikán kezelték a síbalesetet szenvedő Michael Schumachert. A kórház vezető aneszteziológusa a Le Parisien-nek nyilatkozva elárulta, hogy amióta a hétszeres világbajnokot elszállították Grénoble-ból, kétszer is meglátogatta, és a javulás jeleit fedezte fel az állapotában adta hírül kedden az Origo.

"Először Lausanne-ban, most pedig az otthonában látogattam meg, hogy lássam, mennyire javul, és beszámoljak a megfigyelt változásokról a feleségének és a gyerekeinek. Némi javulást fedeztem fel, de azt mondanám, hogy még időre van szüksége (a teljes felépüléshez)" - közölte. "Ez egytől három évig is eltarthat. Muszáj türelmesnek lennünk."

"Mindazonáltal a lehető legjobb környezetben van. A családjának, a feleségének kitűnő szakemberek segítenek, akik mindent megtettek a javulás érdekében."

Az orvosi titoktartás miatt részleteket nem árulhat el Schumacher állapotáról, de Payen professzor kijelentette: "Megerősíthetem, hogy már nincs kómában."

Legutóbb szeptemberben érkezett hivatalos közlemény a német menedzsmentjétől, amelyben csupán annyi szerepelt, hogy Schumacher állapota javult, és otthonában folytathatja a gyógyulást.

Júniusban viszont már utaltak rá a lausanne-i klinika részéről, hogy a korábbi versenyző egyre többször van magánál, és bizonyos fokig képes a kommunikációra. Schumachert nemrég korábbi csapatfőnöke, Jean Todt is meglátogatta, aki azt mondta, hogy "feltételezhetjük, hogy Schumacher rövid időn belül újra viszonylag normális életet élhet."

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.