Állandóan toppon kell lenni?

Te sem önmagadat adod a randin?

Sajnos nem egyedi probléma, hogy az emberek nem merik vállalni valódi önmagukat - sem társaságban, sem pedig egy randevún. Úgy érzik, csak akkor jók, ha állandóan "a topon" vannak.

2011.05.16 10:40ma.hu
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Talán állandóan azt mutatod, hogy kicsattansz a boldogságtól, rettentően elégedett vagy magaddal, pedig valójában nincs így? Folyton azon jár az eszed, milyen poénokkal tehetnéd érdekesebbé magad, noha ez már nagyon fáraszt?

Úgy érzed: állandóan a topon kell lenned, a legjobb formátad hoznod?(különben nem vagy érdekes?) Továbbá úgy érzed, mindez minden alkalommal megnehezíti a randizást számodra?

Nos, valószínűleg nem vagy egyedül a problémával. David Foster Wallace néhai író műve alapján Alice Miller pszichoterapeuta arra kereste a választ, mi ennek a problémának a valódi oka. Miért kényszerül rá egy amúgy tehetséges, okos, intelligens, alapból is szórakoztató, kellemes ember arra, hogy szerepet játsszon, színleljen?

A gond az, hogy a színlelés fárasztó, és nincs ember, akinek jól esne egy életen át szerepet játszani. Egyszer lehervad az arcról a mosoly - van az a szituáció, amikor lehull a lepel...

Wallace a tehetséges gyermekekről - és sérült felnőttekről - írt művében például arra világít rá, hogy számos fiatalt a saját szülei, saját édesanyja akadályozott meg abban, hogy igazán önmagát adja.

Saját bizonytalanságukat igyekeztek leplezni az által, hogy gyermekeiknek azt tanították: csak az eredmény, a teljesítmény vezet oda, hogy igazán elfogadottak és kedveltek legyenek. Végül a gyerekekben az maradt meg, hogy minden, ami eltér a "helyes viselkedéstől", nem szerethető, tehát csak addig becsülik őket, amíg jól adják elő magukat.

Amikor a "tehetséges" kifejezést használjuk, nemcsak arra gondolunk, hogy valaki eredményes az iskolában, vagy kiemelkedően tehetséges valamilyen területen - mondja Alice Miller.

Szerinte sokkal inkább mindenkire vonatkozik, akinek túlélt egy kemény gyerekkort, köszönhetően annak, hogy megvolt a képessége a minden körülményhez való alkalmazkodáshoz. Közben azonban saját, valódi énje valahol elveszett.

Sokan, akik emberi kapcsolataikkal és a randevúzással küzdenek, ugyancsak igaznak tarthatják magukra nézve a fenti sorokat.

Azoknak tehát, akik ma is azt tapasztalják magukon, hogy - ha csak nincsenek teljesen egyedül -, nem merik saját magukat adni, el kell gondolkodniuk rajta, hogyan telt a gyermekkoruk.

Érezték-e azt, hogy nem részesülnének ugyanolyan elfogadó bánásmódban, ha nem lennének annyira jó magaviseletűek, empatikusak, megértőek, megbízhatóak, annyira megfelelőek, amilyeneknek előadták magukat?

Alice Miller szerint ezek a gyerekek elképzelni sem tudták, hogyan reagálna a szülőjük, ha rossz, mérges, féltékeny, koszos, lusta gyerekként jelennének meg előtte, de eljátszottak a gondolattal.

Olyan gyerekek voltak, akik mindig a lehető legjobbat játszották, valójában azonban sosem voltak igazán önmaguk. Kis felnőttek voltak, de sem igazi gyerekek, sem igazán önmaguk.

Ha azonban valaki nem tudja felnőttként sem önmagát adni, ha másutt nem, párkapcsolatában biztosan előjön a probléma. Hiszen hogy lehet egy életen át szerepet játszani?

Amikor pedig lehull a lepel, jó kérdés, vajon valóban azzal az emberrel vagyunk-e együtt, aki - vélt vagy valós - tulajdonságaink alapján fogadott el bennünket?

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.