Több munkára készteti az agyat...

Az agyból nem csinálhatsz hülyét!

Amikor hazudik az ember, az agya keményebben dolgozik, mint az igazmondó emberé. Az agyszkennelés pedig mégsem mutatja ki a hazudozókat - egyelőre.

2011.01.21 09:00napidoktor.hu

A hazugság sokatmondó nyomokat hagy az ember agyában, Feroze Mohamed, PhD és kollégái beszámolója szerint (Radiology). Ezek szerint az agy vizsgálata kimutatja a hazudozót?

Még nem.

"Tudósként azt mondhatom, hogy kifejezetten optimista vagyok ebből a szempontból."

Jelentette ki Mohamed. Dr. Mohamed a Temple Egyetemen dolgozik radiológiai tanársegédként és a Temple Funkcionális Agyleképező Központ igazgatóhelyetteseként.

Mohamed és kollégai a hazugságot, igazmondást és az agyat vizsgálták. Úgy találták, hogy "vannak bizonyos területek az agyban, amelyek jellemzőek a csalásra, és vannak, amelyek jellemzőek az igazmondásra. Mohamedék vizsgálata kis mintán alapult.

Tizenegy ember vett részt benne, közülük hatot beküldtek a tesztszobába, és el kellett sütniük egy startpisztolyt vaktölténnyel. A kutatók kérdéseket tettek fel a lövéssel kapcsolatban, úgy, hogy a résztvevők úgy tudták, hogy az esetről felvétel készült.

Akik lőttek, hazudniuk kellett, a többieknek igazat kellett mondani. A résztvevők agyát a kérdésfeltevés közben szkennelték, funkcionális mágnese rezonanciás képalkotó eljárással (fMRI).A hazugság több munkára készteti az agyat Dr. Mohamed szerint ő és kollégái meg akartak bizonyosodni arról, hogy a bűnösök nem hazudhatnak a hazugságról.

Ezért érezniük kellett a lőpor szagát és a pisztolyt a kezükben kellett tartaniuk.

"Úgy értem, valaki a kezembe ad egy pisztolyt, és ideges vagyok. Ettől még nem kell lőnöm. Úgy gondoltuk, hogy a szimulált hazugsághoz olyan valósághű helyzetet kell kialakítani, amennyire csak lehetséges
." mondta.

Hazugság közben az agy szkennelés kimutatott 14 aktív agyi területet, az igazmondó emberek agyában pedig hét aktív terület volt.

A hazugság azért ad több munkát az agynak, mert az embernek el kell nyomnia az igazságot, ki kell eszelnie a hazugságot, és a történetnek összefüggőnek is kell lennie, mint a kutatók megjegyezték.

A résztvevőket poligráf (hazugságvizsgáló) tesztnek is alávetették. Ezek a tesztek kilencvenkét százalékos valószínűséggel kimutatták a hazugságot, de az igazmondókat csak hetven százalékban mutatták ki ártatlannak.A hazugság több munkára készteti az agyat Hol alkalmazható legkönnyebben az agyi teszt?

„Sajnos nem tudom a választ, mivel a vizsgálatok nem egyéni analízisen alapultak, hanem csoportanalízisen” mondta Dr. Mohamed.

„További adatokra van szükség, sokkal nagyobb létszámmal megismételt kísérletekre. Csak ezek alapján lehet ilyen következtetéseket levonni” tette hozzá. 

D. Mohamedék vizsgálata nagy hazugságra koncentrált. Lehet, hogy a kis hazugságok könnyebbek az agynak? „Lehetséges … de nem tudjuk a választ,” mondta Dr. Mohamed.

Szerinte „feltételezhető, hogy egyes hazugságok több energiát igényelnek az agytól, mint a kis füllentések. További vizsgálatokra van szükség a különböző hazugságokkal kapcsolatban”. Kifejtette, hogy egyes emberek jobb hazudozók, mint mások, és hogy az agy másként viselkedhet, amikor nagy a tét.

„Egészen mások a következmények, ha az ember elsüt egy pisztolyt, mint ha ellop egy cukorkát a boltból” mondta Dr. Mohamed.

„A beteges hazudozók esetleg a szemedbe néznek, és úgy szednek rá, és észre sem veszed”
mondta.

„De azt gondolom, az agy vizsgálata kimutatja ezeket az aktivitásokat is, és ha megtaláljuk a megfelelő forrást, pontosan felismerhetjük ezeket a dolgokat.”

Nehezebb az agy szkenneren keresztül hazudni. Vagy ahogy Dr. Mohamed összegezte az elméletét: „Az agyból nem csinálhatsz hülyét.”

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.