Az intim kapcsolat hiánya az ok

Válás ötven felett: sem szerelem, sem szex?

A szerelem és az intim kapcsolat hiánya miatt válnak leginkább az ötven felettiek, derült ki egy új kutatásból.

2010.11.09 18:00medipress.hu

Az adatok szerint 28 százalékuk azért bontja fel házasságát, mert partnere érzelmileg kihűlt, eltávolodott, negyedrészük pedig a házasélet hiányára hivatkozott.

A felmérésben szereplők 27 százaléka úgy nyilatkozott, hogy már nem kötődnek a házastársukhoz.

A férfiak leggyakrabban (az esetek harmadában) a házastárs szexuálisan elutasító viselkedése miatt nyújtanak be keresetet, míg a nők általában azt fájlalják, hogy férjük elhidegült tőlük érzelmileg.

Saga-válás

A „Saga válás” néven ismert jelenségről a szakértők úgy vélik, hogy sok pár, akik csak a gyerekeik miatt maradtak együtt, újraértelmezik a jövőjüket, amint az utódok elhagyták a családi fészket.

Az ötven felettieknek készített termékek specialistája, a Saga nevű cég felméréséből kiderült, hogy a pénz is szerepelt a válóokok között.

Az ötven év felettiek 9 százaléka kevesellte azt az összeget, amit társa a kasszába adott, 8 százalékuk pedig úgy vélte, párja keze közül túl sok pénz folyik ki. 8 százalékuk szerint a házastárs munkája ellehetetlenítette az életüket, 5 százalék pedig rossz szemmel nézte a munkahelyi flörtöket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.