Egyre gyakoribb a "zöldfülű pszichopátia"

Nyolcéves a legfiatalabb pszichopata gyilkos

A gyermekek körében is megfigyelhető a pszichopata bűnözés, az úgynevezett zöldfülű pszichopátia, ami nagyon súlyos, visszafordíthatatlan kórkép, és már 8 éves kortól megfigyelték a szakemberek.

2010.09.06 12:20MTI

Ezt mondta el Ranschburg Jenő pszichológus, akit gyermekek által az utóbbi időkben elkövetett gyilkosságok kapcsán kérdezett az MTI.

Mint a professzor hangsúlyozta, ezektől a konkrét esetektől elvonatkoztatva, általánosságban mondja, hogy ez a fajta betegség a legtöbb esetben indulat nélküli gyilkolásra való hajlamot jelent. Ez nem az, amikor valaki "mély indulatában és keserűségében öl", hanem "teljesen hideg belsővel, érzéketlenséggel", a brutális bűncselekményt előre kitervelve és kegyetlen módszerekkel végrehajtva.

A bűncselekményeket sok esetben "hideg kíváncsiságból" követik el. Ranschburg Jenő erre példaként egy egyesült államokbeli esetet hozott fel: a 8 éves kisfiú arra volt kíváncsi, milyen dolog megfulladni. Hároméves társát belökte a medencébe, és egy széket a víz mellé húzva végignézte társa fuldoklását és halálát.

Az érzéketlenség végigkíséri ezeket a bűncselekményeket, ráadásul teljesen elmarad a bűnbánat is.

Ranschburg Jenő kiemelte: a zöldfülű pszichopata "nem szeret, nem tanul és nincs bűntudata". Nem képes érzékelni mások feléje irányuló szeretetét sem, ahogy ő maga sem tud szeretni. Nem okul saját bűneiből, és újra meg újra elkövethet brutális gyilkosságokat. A bűntudat hiánya pedig abban mérhető le, hogy mindig kóros mértékben hárítja át a felelősséget másokra.

A professzor ennek egyik példájaként beszélt arról az amerikai 12 éves kislányról, aki lakásuk ablakából a szemközti óvoda udvarán lévő gyermekek közül kettőt lelőtt, és amikor megkérdezték tőle, hogy miért csinálta, azt válaszolta, gyűlöli a hétfőt, valamivel fel kellett dobnia a napot.

Ugyanakkor sok esetben ezekre a fiatalkorú bűnözőkre jellemző egyfajta "pszichopata báj": ha akarnak, kifejezetten vonzóak tudnak lenni, és "az ujjuk köré csavarják akár még a pszichológusokat is". A professzor tapasztalatai szerint a zöldfülű pszichopaták száma azért nőhetett meg, mert a kóros szeretethiány egyre több családban előfordul. Ez akkor alakul ki, amikor a gyermek élete első néhány évében nem kapja meg szüleitől a szeretetet, a figyelmet, a mosolyt, a beszédet, az érintést, és emiatt ő maga sem tanul meg szeretni.

Azért is veszélyes ez a jelenség, mert az elmaradt szeretetet nem lehet egy későbbi életszakaszban "bepótolni".


Ranschburg Jenő rámutatott: a mai világban a gyermekeket sokszor tehertételnek fogják fel a felnőttek.

A gyermek ezt érzi, mint ahogy azt is megtapasztalja, hogy nem kommunikálnak vele. Emiatt "űr keletkezik a gyermekben, és a telekommunikációhoz menekül", azonban nem a tévétől és a számítógéptől való eltiltás a megoldás, hanem az emberséges bánásmód, az, hogy foglalkozzanak a gyermekekkel.

Az iskolai erőszak is azoknak a tanulóknak az esetében fordul elő, akiknek életében a televíziózásnak akkora befolyása van, hogy szinte helyettesíti a szülőkkel folytatott párbeszédet.

Az erőszakos cselekményeket bemutató filmeknek nyolcéves korig különösen káros a hatásuk, ezen életkor felett a gyermekek már tudnak elvonatkoztatni, és kritikával kezelik az ott látottakat - hangsúlyozta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.